A Berlinalén debütált a Viharsarok, amely a meleg szerelemről, a ki nem mondott szavak súlyáról és az elfogadásról mesél. Császi Ádám alkotását szombaton és vasárnap vetítik a Filmhéten.
Nézz bele a filmbe!
A rendező a Filmhunak adott interjújában a következőket mesélte a szereplőiről: "Nagyon hosszú szereplőválogatás és számtalan próbafelvétel előzte meg választásom, így pontosan tudtam, hogy kik ők és mire képesek. Egyikük sem tapasztalt színész - ez tette nehézzé a munkát. Én viszont nem is kidolgozott alakításokat, hanem nyers és hiteles emberi jelenlétet akartam. Ám ahhoz, hogy igazi partnerekké váljunk, el kellett kezdenünk bízni egymásban. Próbáltam őket minél jobban behúzni az anyag világába, nagyon sokat voltunk együtt, rengeteget próbáltunk - eleinte nem is a film jeleneteit, csak improvizáltunk. Nagyon komolyan készültek a filmre, elkötelezett társaim voltak. Például Sütő Andrisnak pontos edzésterve, étrendje volt, és Muhi András Pires több hónapig gyötörte a focival. Varga Ádámot leküldtem a forgatás helyszínére, ahol egy tanyán dolgozott, hogy megismerje a miliőt, amelyben karaktere él".
Ha eddig lemaradtál volna róla, akkor mist pótolhatod: a Filmhéten október 18-án és október 19-én vetítik a Viharsarok című filmet. A jegyek egységes 610 forintos áron vásárolhatók.
Még több magazin
magazin
A Füstfal című diplomafilm világpremierjét a diákfilmek versenyében tartják augusztus 17-én a Szarajevói Filmfesztiválon. A történet szerint Vera…
továbbmagazin
Az augusztus 14-21. között megrendezésre kerülő Szarajevói Filmfesztiválon mutatkozik be Pinczés Réka Unwellness című ELTE MA diplomafilmje, mely…
továbbFriss
Elindult a jegyvétel Reisz Gábor új filmjének első premier előtti vetítéseire
Kihirdették a CineFest dokfilmes válogatását, egy magyar premier is van köztük
A Freeszfe és a Filmreform nyílt levelet írt az oktatási miniszternek az SZFE ügyében
METU-s vizsgafilm debütál Los Angelesben, egy Oscar-kvalifikáló fesztiválon
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
Tarr Béla tiszteletére indít emlékprogramot a Szarajevói Filmfesztivál
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dossziéCsak arról tudod meg kicsoda, akivel harcolsz.
Seraph / Mátrix - Újratöltve