Élőszereplős drámán dolgozik, melynek egy fa a főszereplője - árulta el a Screen Dailynek. Elmondása szerint "nehéz feladat a forgatókönyv írása". A munkacíme Silent Friend (Csendes barát), de azon gondolkodik, hogy megváltoztatja a Goethe által használt Zarte Empirie kifejezésre, amely finom empirizmusként fordítható magyarra.

A történet középpontjában egy idegen fa áll, melyet Dél-Amerikából hoztak át egy európai botanikus kertbe. "A fáknak a miénktől eltérő az időérzékelésük. Egymással és a környezetükkel is kommunikálnak" - mondta el a szaklapnak. Kihívást jelent számára megtalálni a módját annak, hogy a fák jelzései és állapotváltozásai a korlátozott emberi érzékekkel is észlelhetőek legyenek.

"Amikor felmondtam, azt éreztem, csak így tudom jelezni, hogy ami történik, az egyszerűen nincs rendben" - indokolta meg, miért hagyta ott az SZFE-t tavaly ősszel. A szaklapnak elmondta, a kormányzat "kegyetlenül alulfinanszírozta" az egyetemet és támadta a médiában, majd a FreeSZFE Egyesületről is mesélt: "Ez egy nagyon szegény szervezet, nincsen semmink. Együtt szeretnénk maradni, együtt alkotni és tanítani."

A feleségem története

Bemutatás előtt álló filmje, A feleségem története várhatóan az egyik jelentős fesztiválon fog idén debütálni. Berlin kiesett, reményeink szerint ez vagy Cannes-t vagy Velencét jelenti.

"Az élet úgynevezett nagy kérdéseiről szól, amikkel a kamaszkorában foglalkozik az ember. Amikor már elmúltál 25, kínossá válik ezeken gondolkozni, de én mindig imádtam azokat az embereket, akiket továbbra is érdekelnek ezek a nevetségesen nagy kérdések."

A 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál március 1-től 5-ig tartó első felvonása a virtuális térben zajlik, a sajtóval és a szakmával ellentétben a hat tagú zsűri viszont tényleg a német városban tartózkodik, és mozivásznon nézi a filmeket. Az iráni Mohammad Rasoulof kivételével, aki házi őrizetben van, ezért az otthonát nem hagyhatja el.

"Az elmúlt hónapok után különleges élmény lesz moziban ülni" - mondta el Enyedi. "A zsűri összes tagja filmkészítő, pontosan tudjuk, milyen sok vér, verejték és szenvedély kellett ezeknek a filmeknek az elkészítéséhez." A versenyprogramban két magyar alkotás, a Természetes fény és a Rengeteg - Mindenhol látlak szerepel, a zsűri a hétvégén hirdet eredményt.

forrás: Screen Daily