Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages júniusi döntésén 24 koprodukciónak szavazott meg támogatást, köztük a Nemzeti Filmintézet támogatásával szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készülő Forrás című filmdráma gyártására.

A Forrás története a 80-as évek egyik csehszlovák kisvárosának nőgyógyászati klinikáján játszódik, főhősei egy helyi értelmiségi elit tagjaként élő orvosnő és egy árvaházban nevelkedett roma ápolónő. A két nő eleinte mereven elkülönülő világa a klinikán végzett munkájuk és a pácienseik történeteinek hatására fokozatosan közeledik egymáshoz, mely által ők maguk is elkezdenek megváltozni.

Anna Geislerová a Forrás-ban

A Forrás Ivan Ostrochovský forgatókönyvéből és rendezésében készül, akinek korábbi munkái között volt a Bársonyos terroristák, a Koza, és a Szolgák című alkotások, melyek világpremierje a Berlinálén volt és a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok tűzték műsorra.

A Proton Cinema koprodukciójában készülő film főszerepét Anna Geislerová cseh filmsztár játssza és a kortárs közép-európai film meghatározó színésze, a román Vlad Ivanov is fontos szerepet kap Farkas Franciskával és Melkvi Beával együtt. A magyarországi forgatás a tervek szerint 2022 őszén lesz hazai szakemberek részvételével. A film látványtervezője Lódi Csaba lesz, aki a Dűne és a Fehér éjszakák című produkciókban is megmutatta már kivételes tehetségét. A forgatást követően a Forrás zenefelvételére is Magyarországon kerül sor. A Forrás magyar koproducere Berkes Júlia.

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages támogatásával készül Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében a Műanyag égbolt című, nagyszabású magyar-szlovák animáció, a cseh-szlovák-magyar családi mesefilm a Tomi, Polli és a ház szelleme, valamint Grosan Cristina rendezésében, Kerekes Vica szereplésével a Hétköznapi kudarcok című cseh-magyar-olasz pszichodráma.

Forrás: NFI