2023. 05. 17. filmhu

Európai pályázati körkép: 2023. május

Képzések, fesztiválok, workshopok

Megérkezett legfrissebb összeállításunk, amiben a magyar filmszakma szereplői előtt nyitva álló hazai és európai lehetőségeket vesszük számba. Ezúttal sorozatok alkotói, dokumentumfilmesek, fesztiválszervezők és producerek figyelmére érdemes felhívásokat is tartogat havi pályázati körképünk.

Május 18-án csütörtökön, 10:00 és 11:00 óra között Looking Ahead: A Vision for the European Audiovisual and Media Industries címmel rendezik meg Cannes-ban az Európai Film fórumot, amelynek helyszínea a Palais des festivlas lesz. A konferencia fő témája az európai audiovizuális szektor versenyképessége lesz, tekintettel a növekvő versenyre a globális szereplők és a fejlődő gyártási technológiák területén. A konferencia résztvevői megvitatják, milyen módszerek és üzleti modellek segíthetnek az alkalmazkodásban. Az eseményt online a DigitalEU YouTube-csatornán lehet követni.

Közönségszervezőt keresnek az idén húszéves Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál csapatába, aki be tudja azonosítani és meg tudja szólítani a változatos témájú filmek által megcélzott különféle társadalmi csoportokat és képes új közönséget vonzani a fesztiválra. A beérkező jelentkezéseket folyamatosan bírálják el. A jelentkezéseket legkésőbb május 19-ig várják. Részletek itt

Projekteket várnak a Docu Talents from the East @Sarajevo FF 2023 programjára. Olyan utómunka fázisban levő dokumentumfilmes projektekkel lehet jelentkezni, amelyek premierje a 2022. szeptember és 2023. augusztusi időszakra tehető. A kiválasztott projeteket 2023. augusztus 13-án mutathatják be rendezőik és producereik a Szarajevói Filmfesztivál Cinelink Industry Days programján. Jelentkezési határidő: 2023. május 31. Jelentkezés itt

Ace Series Special

Az Atelier Ludwigsburg-Paris 2023-2024-re is meghirdeti egyéves képzési programját pályakezdő filmproducerek és forgalmazók számára. A képzés a Kreatív Európa MEDIA támogatásával valósul meg. A programot a Filmakademie Baden-Württemberg és a párizsi La Fémis közösen szervezi. Célja, hogy a producerek és forgalmazók új generációjának reális és konkrét képet nyújtson olyan különböző területekről, mint például a forgatókönyvírás, finanszírozás, gyártás, forgalmazás és marketing. Jelentkezési határidő: 2023. május 31. Jelentkezni itt lehet. 

Olyan tapasztalt producerek jelentkezését várják az ACE Series Special workshopra, akik szeretnék mélyíteni ismereteiket nemzetközi közönséget célzó TV dráma sorozatuk fejlesztésével és gyártásával kapcsolatban. Időpont és helyszín: 2023. október 30. – november 4., Riga, Lettország 16-18 producer vehet részt a 6 napos workshopon, mely a Tv sorozatok gyártásának kreatív és pénzügyi elemeire fókuszál majd. Jelentkezés itt

Tíz hetes képzést szervez a Series Mania Institute feltörekvő TV-sorozat forgatókönyv-írók és kreatív producerek számára. Időpont és helyszín: 2023. szeptember-december, Lille, Franciaország. Jelentkezési határidő: 2023. június 15. További részletek itt

Írók és producerek jelentkezését várják a MIDPONT Writers’ Room képzésére. A résztvevők olyan ismereteket és készségeket sajátíthatnak el, amelyek sorozatok forgatókönyv írásának során lezajló folyamatokhoz kapcsolódnak, mint például a kreatív csapatmunka, a közös ötletbörze, valamint az egységes narratív hang és vízió létrehozása, követése, valamint az epizód felépítése. Időpont és helyszín: október 9-14. Prága (+ Talent Showcase: 2024. február / Berlinale Series Market) Részvételi díj: 800 euró. Jelentkezési határidő: 2023. június 21. Részletek és jelentkezés itt

 

CPH: DOX

Megnyílt a jelentkezés a CPH:LAB programjára, amelyre ambiciózus és innovatív dokumentumfilmes projektek képviselőinek jelentkezését várják, különös tekintettel a feltörekvő alkotókra. 9 projektet válogatnak be, amelyeket alkotóik a fejlesztés után a 2024-es CPH:DOX keretében mutathatnak be. A képzés 2023. októberben indul egy koppenhágai workshop keretében, ezt követően 2023. november és 2024. február között online képzésekre is sor kerül. A program 2024 márciusában zárul a projektek bemutatásával a CPH:DOX rendezvényen Koppenhágában. Jelentkezési határidő: 2023. június 22. Több infó itt.

Dokumentumfilmes projekteket várnak a 24. MEDIMED dokumentumfilmes vásárra, amelyet 2023. október 12-15. között rendeznek meg a spanyolországi Sitgesben. Összesen 28 projektet válogatnak be a programra, amelyek lehetnek fejlesztési vagy gyártási fázisban is. A projekteket képviselőik pitching fórum keretében mutathatják be, amelyet egy felkészítő workshop előz meg nemzetközileg elismert szakértők részvételével. Jelentkezési határidő: 2023. június 30. Részletek itt

A Paprika Studios és az RTL Magyarország 2023-ban is meghirdeti Kelet-Közép-Európa legnépszerűbb nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet-pályázatát, a Hypewritert. Az immár ötödik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A győztes díja 10.000 euró, pályaművéből pedig először forgatókönyv, majd ez alapján pilot epizód készül, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé kerül. Jelentkezési határidő: 2023. július 7. Részletek itt

Magyarország vezető nemzetközi filmfesztiválja, a miskolci CineFest 30 évnél fiatalabb magyar nemzetiségű animációs filmesek nevezését várja a Dargay Attila-díjra. A jelentkezés július 15-ig tart. További infók itt

 Már lehet nevezni a 9. Magyar Speciális Filmfesztiválra. Ez az egyetlen hazai filmes seregszemle, amely a fogyatékosság témájában írja ki felhívásait, azzal a nem titkolt céllal, hogy a filmek segítségével irányítsa rá a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek életére. A nemzetközi filmfesztivált 2023. november 7-9. között rendezik meg Budapesten. Nevezési határidő függetlenfilmesek és hivatásos filmkészítők számára 2023. augusztus 7., fogyatékossággal élő, speciális filmesek számára 2023. szeptember 5. Bővebben itt

További pályázati információkért fordulj bátran a Kreatív Európa MEDIA alprogram munkatársaihoz!

Címlapkép forrása: Pexels.com

Még több magazin

magazin

Megpróbál valamit beerőszakolni a diákjai csöppnyi agyába, igazi létdráma lesz belőle

Kritika az Elszáradt füvekről című filmről

Cancel culture az anatóliai tájban: Nuri Bilge Ceylan új filmjének tanár főhősét azzal vádolják meg, hogy bántalmazza a diákjait. Az Elszáradt…

tovább

magazin

Marlon Brando, Nicolas Cage és Paul Giamatti hódít áprilisban

Streaming ajánló április második felére

Igazi klasszikusok és friss, idén debütált filmek is érkeznek a streaming szolgáltatókhoz áprilisban. A legismertebb Don, Cate Blanchett…

tovább

Lefkovicsék gyászolnak

Breier Ádám első nagyjátékfilmje egyszerre nevetett és ríkat meg, miközben egy sokak számára ismeretlen világba kalauzol el. Ha csak egy kellemes vasárnap délutáni családi dramedy lenne, akkor is szeretnénk, de a Lefkovicsék gyászolnak ennél sokkal többet ad és fontos űrt tölt be a magyar filmek között.

Filmhu podcast #87: Szabó Kimmel Tamás

Filmhu podcast #86: Breier Ádám

Három pasi és a nagy córesz – végre láthatóvá válik a 21. századi magyar zsidó sors

a teljes dosszié

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.

Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő

Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők

Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
hirdetés
 
Egy balfasz vagyok. Nagyon szeretlek! Leszel a másodpilótám?

Egek ura

Oszd meg! Az összes idézet