Az Allocine online filmadatbázis adatai alapján készült TOP10 nem hagy kétséget, hogy a franciák kedvence Tarr Béla, akitől négy alkotás is szerepel. A lista legfrissebb darabja a Pieces of a Woman, a franciák által nagyra tartott, legfiatalabb magyar filmes pedig Schwechtje Mihály.

A mafab.hu francia „testvéroldala”, az allocine.fr filmadatbázis adatai alapján készítette el a Franciaországban legkedveltebb magyar filmek TOP10-es listáját.

1. Sátántangó

Tarr Béla Krasznahorkai László azonos című regénye alapján 1994-ben bemutatott alkotása az életmű csúcspontja, kultfilmmé vált szerte a világon. Susan Sontag szerint „ellenállhatatlan és elbűvölő a hét óra minden egyes perce. Szívesen megnézném évente egyszer a hátralevő életemben.

2. Werckmeister harmóniák

Tarr Béla 2000-ben készült drámája szintén egy Krasznahorkai regény adaptációja, melyben Tarr egy világállapotot filmez le, Szilágyi Ákos esztéta szavaival: „a reménytelenség taposómalmát, amelyben a katasztrófa nem az, ami bekövetkezett vagy bekövetkezhet, hanem az, ami egyfolytában tart”.

3. Kárhozat

Tarr Béla 1986-ban, szintén Krasznahorkai alapján készült alkotásában a történet helyett csak az idő ragadható meg, de az sem múlásában, hanem körkörösségében. Itt hangzik el az a mondat a főszereplő szájából, ami a rendező teljes pályaívét összefoglalja: „A történetek mindig a leépülés történetei.

4. Fehér tenyér

Hajdu Szabolcs 2006-ban készült filmjében a fiatal tornász visszaemlékezései mentén az elnyomás és a lázadás összefüggéseit, a kádárista múlt jelenre gyakorolt hatásait, az újrakezdés és megváltás lehetőségeit kutatja.

Fehér tenyér

5. Redl Ezredes

Érdekes módon nem a Mephisto, hanem Szabó István következő alkotása nyerte el a franciák elismerését. A Cannes-ban a zsűri díját kapott, a legjobb film BAFTA díját elnyert, Golden Globe- és Oscar-jelölt filmben Szabó a hatalom megszerzéséért és megtartásáért saját magát korrumpáló egyén dilemmáját árnyalta tovább.

6.  Pieces of a Woman

Mundruczó Kornél kanadai-magyar-amerikai koprodukcióban készült, megrázó erejű drámája egy tragikusan végződő otthonszülés után egy, a gyászában a férjétől és a családjától teljesen elszigetelődő nő érzelmi útján vezeti végig a nézőt. Alakításáért Vanessa Kirby 2021-ben Oscar, BAFTA és Golden Globe-jelölést is kapott.

7. Tiszta szívvel

Némileg váratlan, de annál örömtelibb, hogy Till Attila 2015-ben készült kiváló akcióvígjátéka is felkerült a listára. A filmben két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. A fordulatos sztori közben átélhetjük, hogyan bocsát meg az apjának egy elhagyott fiú.

8. Remélem legközelebb sikerül meghalnod:)

A franciák jó ízléséről árulkodik, hogy felfedezték maguknak Schwechtje Mihály 2018-as alkotását, a több nézőpontból elmesélt tinédzser thrillert, mely egy online zaklatásba forduló szerelem pattanásig feszült története.

9. Sorstalanság

Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmes adaptációját Koltai Lajos rendezte 2005-ben. A film az akkori legnagyobb költségvetésű magyar produkciónak számított és hatalmas közönségsikerré vált: félmillió néző váltott jegyet.

10. Szabadgyalog

Tarr Béla 1981-es filmjében a kivételes zenei tehetséggel rendelkező András családi háttér, iskolázottság és anyagi biztonság híján ösztönösen keresi az önmegvalósítás, a megtartó emberi kapcsolatok lehetőségét és formáit.