Fantasztikus új helyszínt építettünk a Mammut 2 tíz éve nem használt tetőteraszán – nevezzük ezután csak Mammuttetőnek” - írják a közleményükben. „Nagy erőkkel dolgozunk, hogy itt is megteremtsük a hamisítatlan BRC atmoszférát, a pop up feelinget, az igazi tetőmozi hangulatot!

A tetőmozi nyolcadik évada július 12-én Wes Anderson Grand Hotel Budapest című filmjével indul, amelyet olyan nagy sikert aratott alkotások követnek az első héten, mint A nagy Gatsby Leonardo DiCaprióval, a kultikus Szárnyas fejvadász vagy az utóbbi évek egyik legszebb animációja, a Vörös teknős.



Már az első hetekben a legváltozatosabb műfajokba kóstolhatnak bele a látogatók: lesz misztikus románc (Vanília égbolt), igaz történeten alapuló thriller (Az Argo-akció), vagy éppen horrorvígjáték (Zombieland). A művészfilmek szerelmeseiről sem feledkeznek meg: július 21-én Michelangelo Antonioni mesterműve, a Nagyítás lesz műsoron. Premier előtti filmeket is vetítenek: elsőként július 14-én a Mozinettel közösen az Életrevalók sztárja, Omar Sy új filmjét, a szívmelengető Yao utazásá-t mutatják be.

A részletes programot az érdeklődök megtalálják a BRC honlapján, valamint a Facebook-oldalán. A Mammuttető és a Mammuttető bár minden nap 17 órakor nyit, a filmeket sötétedéskor kezdjük vetíteni.

A borítókép forrása: BRC Facebook