"Az alkotás rendkívüli módon megérintette a zsűrit a témájával és azzal a méltósággal, ahogy feldolgozta azt." - mondta a kedd esti díjkiosztón a zsűri elnöke, Audrey Pulvar. A neves francia filmrendezők kezdeményezésére 2005-ben alapított nemzetközi Mobile Film Fesztiválra mobiltelefonnal vagy táblagéppel készült, egy perc hosszúságú alkotásokkal lehet nevezni. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának közelgő 70. évfordulója alkalmából a szervezők az idei fesztivált az emberi jogok témakörében rendezték meg.

A versenybe az előválogatás alapján 51 kisfilm kapott meghívást 19 országból. A beválogatott művek többek között a nők elleni erőszak, a fogyatékosság, a halálbüntetés, a sajtószabadság, az oktatáshoz való hozzáférés, a szexuális kizsákmányolás témaköreivel foglalkoznak.

A fesztivál díjazottjai (fotó: Mobile Film Festival)

A kedd esti díjátadó ünnepségen - amelyet az ENSZ, az Európai Unió, a francia filmes intézmények, valamint számos civil és jogvédő szervezet támogatásával rendeztek a francia fővárosban - kilenc kisfilmet díjazott a tíztagú nemzetközi zsűri. A három fődíj, a Nemzetközi Nagydíj, a Francia Nagydíj és az Európa Nagydíj is 20 ezer eurós, filmkészítésre fordítható pénzjutalommal jár.

A menstruáció és a szegénység tabutémáiról szóló Ciklus kisfilmet Klopfstein-László Bálint rendező Molnár Nonával közösen írta, alkotótársaik Upor András, Orosz Bálint és az operatőr Hatvani Krisztián voltak, a főszerepet Drinka Fanni alakítja. A gazdasági egyenlőtlenség egyik fontos aspektusa az úgynevezett menstruációs szegénység, amelyen keresztül a nőket érintő megaláztatást és azt a megbélyegzést is meg akarták mutatni, amit a szegénység okozhat.

A megvalósításban a rendező egyik fő szempontja az volt, hogy a történetet beszéd nélkül, kizárólag képekben vigye filmre. A társszerző Molnár Nona szerint az egyik legfőbb kihívást azt jelentette, hogyan lehet ilyen rövid műfajban érthetően, de nem túl direkt módon, a főszereplő számára nem megalázóan bemutatni a nemiséggel járó hátrányokat és a szegénységet egy nagyon érzékeny életkorban, egy tinédzser korú lány esetében.

A filmkészítésre fordítható pénzjutalmak odaítélésével a Mobile Film Fesztivál egyik fő célja fiatal tehetségek felkarolása. Az internetes oldalukon az előző válogatás műveit 17 millióan nézték meg. Klopfstein-László Bálint nem először nyert díjat a párizsi mustrán: a Leo sosem adja fel című kisfilmjének főszereplője, Csillag Tamara Szilvia nyerte a legjobb alakításért járó díjat az előző fesztiválon.

(MTI)