Az Uránia Nemzeti Filmszínház évről évre alkotói estek keretében köszönti az adott esztendő Balázs Béla-díjasait. A 2020-as év díjazottjainak méltatására a koronavírus-járvány miatt most online vetítéssorozattal kerül sor.

Az Uránia streamingcsatornáján Bergendy Péter filmrendezővel, Dézsy Zoltán filmrendezővel, riporterrel, és Tuba Mariann vágóval, televíziós szerkesztővel és Varsányi Ferenc filmrendezővel ismerkedhet meg a közönség. Hétfőn Tuba Mariann filmvágó, televíziós szerkesztő lesz az Uránia vendége, akit műsorvezetőként, bemondóként is ismert. Tuba Mariann a kilencvenes években képernyősként került a közszolgálati televízióhoz, eredeti szakmájában, filmvágóként 1984-től dolgozott, többek közt Sára Sándor, Zsombolyai János, Gaál István és Zsurzs Éva rendezők mellett.

Sára Sándornak öt filmben volt alkotótársa, ő vágta többek között a Sír az út előttem és a Csonka Bereg című történelmi dokumentumfilmeket, valamint a Tüske a köröm alatt című filmdrámát, amelyet március 8-án vetítenek az Uránia streamingcsatornáján. A Cserhalmi György főszereplésével készült film egy festőművészről szól, aki az 1980-as évek Magyarországán a szakma intrikái, rágalmai miatt kiköltözik egy hortobágyi tanyára. Ahonban itt is konfliktushelyzetbe kerül, mert nem tűri szó nélkül, hogy a környék gazdasági és politikai elitje vadászattal és (adócsaló) libatenyésztéssel pusztítsa a természetvédelmi területet.

Másnap Varsányi Ferenc filmrendező első alkotását, a Mézes-táncos című 1975-ös mézeskalács-animációt, valamint a Keresztesek egykor és ma című, 2019-es ismeretterjesztő filmet tűzik műsorra. Varsányi Ferenc öt egész estés játékfilmet, közel százötven tévésorozat-epizódot, reklámfilmeket, videóklipet, dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket készített és több mint száz forgatókönyv fűződik a nevéhez. Az egyetlen magyar Emmy- díjas rendező. Jelenleg Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényének animációs filmes fejlesztésén dolgozik. Tanít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakán, köztestületi tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.

Március 10-én Dézsy Zoltán filmrendezőtől a Seuso-kincsek szövevényes históriájáról készült dokumentumfilmek második részét vetítik Seuso 2. címmel, amely már a kincsek hazakerülése után forgott. A rendező oknyomozó riporteri módszerrel kutatta a történetet, amely bepillantást nyújt sírrablók és orgazdák, műkincskereskedők és gyűjtők titkos világába is. Dézsy Zoltán a Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál töltött riporteri és szerkesztői évek után, 2006 nyara óta dolgozik független alkotóként, dokumentumfilmeket és játékfilmeket készít. Forgatott oknyomozó riportfilmet a Köztársaság tér alatti feltételezett pincebörtönökről és ő vette fel az utolsó interjút Teller Edével.

A sorozat utolsó alkotása március 11-én Bergendy Péter filmrendező 2018-as Trezor című filmje lesz, amely nyolc Magyar Filmdíjat nyert és első magyar alkotásként jelölték a Nemzetközi Emmy-díjra a legjobb tévéfilm kategóriában. A thriller az 1956-os forradalom idején játszódik, és megtörtént eseményeken alapul. A történet szerint a belügyminisztérium trezorkulcsai elvesztek a forradalom zűrzavarában. Bergendy Péter legújabb filmje, a Post Mortem várhatóan az év folyamán érkezik a mozikba. A rendező pszichológusként végzett az ELTE-n, a horrorfilmek pszichológiájáról írta diplomamunkáját.

1984-től rendezőasszisztensként, később rendezőként dolgozott a Magyar Televíziónál, mellette a Magyar Filmintézet és a Helikon Film munkatársa volt. 1991-től gyárt reklámfilmeket, melyek számos hazai és nemzetközi díjat elnyertek. Első játékfilmjét 2004-ben rendezte Állítsátok meg Terézanyut! címmel, második egész estés filmje, A vizsga 2012-ben Chicagóban elnyerte a legjobb új rendezőnek járó Arany Hugó-díjat.

A négy díjazott munkássága előtt tisztelgő vetítéssorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

Forrás: MTI