A Filmalap döntése szerint 350 millió forinttal támogatják Goda Kriszta BÚÉK című mozijának elkészítését, amely az Európa szerte már több remake-et ia kapott, 2016-os olasz közönségkedvenc, a Teljesen idegenek című vígjáték hazai feldolgozása lesz. A film sztárszereposztásáról olyan színészek gondoskodnak, mint Bata Éva, Csányi Sándor, Elek Ferenc, Lengyel Tamás, Mészáros Béla, Szávai Viktória, vagy Törőcsik Franciska.

A BÚÉK történetében egy szilveszteri baráti vacsora összeszokott társaságának tagjai elhatározzák, hogy a mobiltelefonjaikat az asztalra kitéve minden bejövő hívást, sms-t és üzenetet megosztanak egymással. A kezdetben szórakoztatónak tűnő játék hamar komolyra fordul, amiben egyre komolyabb hazugságokra derül fény. A barátságoknak és szerelmeknek véget vető „játék” az összes résztvevőt szembesíti a kérdéssel: az őszinteség vajon a legfontosabb vagy a legkártékonyabb összetevője-e az emberi kapcsolatoknak?

A magyar változat forgatókönyvét Divinyi Réka írta, Goda Kriszta a rendezés mellett társíróként is közreműködött benne. A BÚÉK gyártója a Flashback Productions, producere Zákonyi S. Tamás (Egerszegi; München; Szabadság, Szerelem), Ditz Edit és Geszti Péter. A film a tervek szerint még az idei év végén mozikba kerül.

Schell Judit és Dobó Kata (Goda Kriszta: Csak szex és más semmi, 2005)

Goda filmje mellett a világszerte díjazott dokumentumfilm-rendező, Hajdú Eszter (Otthonom, Tarnabod; Ítélet Magyarországról) legújabb munkájáról is döntöttek: a Siess haza, vár a mama 22 millió forintos állami támogatásban részesül. A dokumentumfilm-dráma a 70-es évek legendás rockzenésze, a Hungária, majd az LGT szólógitárosa, az Egyesült Államokba disszidált Barta Tamás és Magyarországon maradt édesanyja rendhagyó kapcsolatát mutatja be.

A film alapjául az 1974-1982 között kazettákra rögzített és a közelmúltban megtalált, eredeti „hangos levelek” szolgálnak. A már Los Angelesben élő, Magyarországon a „hazatérés megtagadásának bűntettéért” elítélt fiatalember és édesanyja tízezer kilométer távolságból, magnókazettákra rögzített üzenetekkel tartotta a kapcsolatot a 70-es évek Magyarországa és Amerikája között feszülő ellentétben és a viszontlátás reményében. Hajdú filmje a Miradouro Kft. produkciójában készül, producere Mester Sándor, a tervezett hazai mozibemutató pedig ez esetben is 2018 vége.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap. Címlap: Hajdú Eszter: Ítélet Magyarországon, 2013