A végső sorrend a Danileszk Rita, Major Zoltán filmesztéták és Karagity István szerkesztő-filmrendező alkotta előzsűri pontszámainak összegéből alakult ki. Magyar Ferenc fesztiváligazgató közölte, hogy az előzsűri értékelése szerint az idei Hét Domb Filmfesztiválra érkezett filmek mezőnye nagyon erős volt. A döntős filmek értékelését ezen a héten kezdi meg a Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendezőből, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész-rendezőből és Halmy György dokumentumfilm-rendezőből álló zsűri. A nagyjátékfilmek között van - más alkotások mellett - Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmdrámája, Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmje, valamint az M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor által rendezett Brazilok.

 

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről

A versenyprogram animációs, kisfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, valamint dokumentumfilm kategóriáiban szekciónként 10-10 film verseng egymással. A kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint. A külföldi alkotásokat nemzetközi zsűri, a diákkategória alkotásait külön gyermekfilmes zsűri fogja értékelni. A tavaly először megrendezett seregszemle fődíját Molvay Norbert Ha nem segít a mindenható című alkotása nyerte el.

Forrás: MTI / Borítókép forrása: hetdombfilmfesztival.hu