A nagymamájával élő Misi (Bálint Előd) az érettségi vizsga reggelén bekap egyet a szorongásra felírt kísérleti gyógyszert, majd elindul egy szatyor bundáskenyérrel az iskolába. Hiába hívja el az érettségi utáni buliba Janka (Erdős Lili), aki évek óta tetszik neki, a fiú mégsem megy el, majd amikor meggondolja magát, már túl késő, valami szörnyűség történt a partin. Misi elájul és a kórházban tér magához, ahol vörösorrú szobatársa házipálinkával kínálja. A szégyenlős fiú reményvesztve meghúzza, és újra május 13. reggelén találja magát. 

Az Inkubátor programban készült Zanox tovább gazdagítja az olyan időcsavaros filmek sorát, mint az Idétlen időkig vagy a Palm Springs. Baranyi Benő filmje egyszerre vígjáték, sci-fi és tinifilm, tele humorral és krimi elemekkel. A rendező még a forgatáson így fogalmazta meg nekünk ezt a sokszínűséget: „Egyik zsáner sem uralkodik el benne. Engem mindig is izgattak a kevert műfajú filmek, a tiszta műfajú alkotások általában nem tudnak lekötni, unatkozom rajtuk. Szeretem, ha meglepnek valamivel, például egy olyan műfaji összeállítással, amit azelőtt nem láttam. Szerintem a jövő filmjei ebbe az irányba fognak menni, mert a közönség valami újat szeretne kapni.” 

A filmnek nem csak a forgatásán jártunk, részt vettünk az akciódús plakát fotózásán, lehetőséget kaptunk ellátogatni a dunaújvárosi városnézéssel kiszínezett premierre is – ugyanis itt forgott a film jelentős része –, majd a bemutató után egy hosszasat beszélgettünk a film két főszereplőjével, és podcast adásban faggattuk Baranyi Benőt saját és a filmjének hátteréről.


"Baranyi Benő nagyszerűen érez rá a határokra, megfelelő helyen fogja vissza az őrületes eseményeket. Nézőként végigmosolyogtam a filmet, olyan csodálatos volt látni a csetlő-botló fiatalokat, az ismerős helyzeteket, a leghétköznapibb poénokat a legtermészetesebb módon előadva, a legkifacsartabb helyzetkomikumokat, amit a nagyszerű színészi játék és a remek időzítés tesz maradandóvá."
– írtuk a filmről a kritikánkban

A Várkert vetítésén a film női főhőse, Erdős Lili, és az operatőr, Gajdics Dávid lesznek a vendégeink.

Helyszín: Várkert Bazár, Szárazárok színpad

Időpont: július 20., szerda

Kapunyitás: 19:00

Beszélgetés kezdete: 20:00

A vetítés kezdete: 21:00

Helyszín: Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Vendégek: Erdős Lili (főszereplő), Gajdics Dávid (operatőr)

Jegyek válthatók a Várkert Bazár oldalán.

Facebook esemény