A Finn Filmnapok mára már szerves része a hazai mozis életnek. A rendezvényen bepillantást nyerhetsz a finn kultúra és élet igazán érdekes világába. Közelebb kerülhetsz a finnek mindennapjaihoz, megismerheted gondolkodásukat, humorukat. Olyan, a nem finn emberek számára esetenként szokatlan világba csöppenhetsz. bele, amely erősen gondolkodásra késztethet.
 
A 2019-es nyitónapon Jukka Vidgren és Juuso Laatio rendezte Heavy Túra című vígjáték bemutatóját tekinthetik meg a fesztivál látogatói. Az előadás után a rendezőkkel és a zenekar énekesével beszélgethetnek, majd a Toldi Klubban igazi finn buliban vehetnek részt.

Heavy túra

A második nap az Antti-Heikki Pesonen által rendezett Fejjel előre című vérbeli fekete komédia lesz műsoron. A vetítés után a film főszereplőjével és Finnország egyik legkedveltebb színésznőjével, Armi Toivanennel beszélgethetnek az érdeklődők.

A fesztivál harmadik napján A házsártos című 2014-es film folytatása érkezik, amely A házsártos 2. – A jobb napok címet kapta. Igazi komédiára számíthatnak az érdeklődők. Miután mindent letudott és eltemette a feleségét, meghalni készül a házsártos öregember. A temetés után saját koporsója készítésébe fog, amikor hirtelen betoppan az élet hozzá, az unokája képében. Ezt követi még aznap a nemzetközileg legelismertebb finn rendező, Klaus Härö Az utolsó jófogás című alkotása, melyet a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. A film betekintést ad a műkincsvásárlás különös világába.

A házsártos 2. – A jobb napok

A negyedik napon A vállalkozó című dokumentumfilm két merőben ellentétes finn céget mutat be, amely akár inspiráló példa is lehet a hazai nézőknek. Később A hegedűs című dráma látható Paavo Westerberg rendezésében. Az előadás után lehetőség nyílik beszélgetésre a rendezővel. Az esti film A fordulópont címet viseli Simo Halinen rendezésében.

Az utolsó nap kínálatát a délutáni rövidfilmválogatással indítják a szervezők, majd az első finn burleszk sztárról készült dokumentumfilmet, a Full of Love - Jégről pattant című alkotást mutatják be. Zárófilmként pedig Inari Niemi rendező rendkívül megható alkotását, a Csodaország-ot vetítik.

Full of Love - Jégről pattant

A nyitónapon a fesztivál látogatói megismerkedhetnek a mozgó szauna fogalmával, és ki is próbálhatják azt. Februárt 7-én részt vehetnek egy finn metal zenekar koncertjén vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szervezett mesterkurzuson, melyet a forgatókönyvíró Anna Heinämaa tart. Február 9-én a Toldiban kerekasztal beszélgetést szerveznek a kreatív csapatmunka erejéről. Az beszélgetésben részt vesznek Paavo Westerberg rendező Armi Toivonen színésznő és Anna Heinämaa forgatókönyvíró.

Jegyelővétel január 31-én kezdődika Toldiban, illetve a mozi honlapján.