A Magyar Média Mecenatúra Program Macskássy Gyula-pályázatának harmadik fordulójában hét alkotónak összesen 56,9 millió forintot ítélt oda a Médiatanács. A magyar bajnokokról szóló Cserebogarak folytatásában B. Nagy Ervin a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lacit és az ökölvívást elevenítheti meg digitális rajzanimációs technikával, míg Gellár Csaba a Puskás Öcsi és barátai nyitórészében a gyermekeknek is példaként szolgáló világhírű magyar futballista életének első, rongylabdás éveit idézheti meg.

Új epizódot készíthet Mark Twain regénye nyomán Gyulai Líviusz Egy jenki Arthur király udvarában című sorozatához, melyben egy 19. századból érkező amerikai megkísérli modernizálni a kerekasztal lovagjainak kora középkori Angliáját. Folytatódhat Miklósy Zoltán Szőrmók Ovija Lola mindenkit megtisztító különleges találmányával, míg Rófusz Ferenc a Hoppi mesék-sorozat új évadának második részében egy thaiföldi virágzó tóhoz invitálhatja a legkisebbeket.

Az Átjáró Másvárosba egy korábbi epizódja / Forrás: Mecenatúra

Tamás Zsuzsa azonos című mesekönyve alapján készíti majd el a Macskakirálylány című új minisorozat első részét Tamás Iván abból a történetből, amelyben a magát belülről elvarázsoltnak érző Bánatos királyfi életébe váratlanul egy macska toppan be. Gelley Bálint Farkas az Átjáró Másvárosba-sorozathoz rendezhet Magyar Andrea könyve nyomán új epizódot Döbrögi címmel.

A még szintén tavaly meghirdetett, online tartalmak gyártását és közzétételét támogató Neumann János-pályázat második fordulójában hét magyarországi és egy határon túli alkotó részesült egy-egy millió forint mecenatúra-támogatásban.

Forrás: NMHH / Borítókép: Macskakirálylány, CUB Animation