Először Kocsis Tibor és Konecsny Emőke Jelenetek egy operatőr életéből - Hildebrand István legendáriuma című portréfilmjét vetítik. Ezen a vetítésen az alkotók mellett jelen lesz az ünnepelt operatőr is, akivel Kocsis Tibor beszélget. Majd a gazdag operatőri életműből A veréb is madár című Hintsch György film kerül vászonra - digitálisan felújított változatban.

Jelenetek egy operatőr életéből - Hildebrand István legendáriuma (r.: Kocsis Tibor)

Hildebrand István a magyar filmművészet markáns, kiugró képességű, minden műfajban kísérletező operatőre idén 90 éves lesz. Már az ötvenes években bravúros, újító technikai megoldásokra vállalkozott: virtuóz kézi kamerázásáról híresült el, például a 9 perc című kisjátékfilmben, ahol a kamera egy bokszoló szemével mutatta a drámai összecsapást a ringben. Monumentális megvilágítások kiemelkedő mestereként a hatvanas évek legnépszerűbb, leglátványosabb produkcióiban dolgozott: Keleti Márton és Várkonyi Zoltán alkotótársaként. A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán vagy a Szerelmi álmok - Liszt sikerfilmjeiben.

A Kodak cég munkatársaként már 1963-ban cineráma technikával forgathatta Az aranyfejet, a korszak első magyar-amerikai koprodukcióját. A hetvenes években olyan nemzetközi tévésorozatok operatőre volt, mint a Sztrogoff Mihály és a Mozart. Utolsó munkája Bódy Gábor Psyché (1980) című hatalmas filmjének fényképezése volt, melyben az optikai trükkök-és kísérletek egész arzenálját próbálhatta ki. Mégis a Psyché után alkotóerejének csúcspontján, 52 évesen váratlanul abbahagyta a filmoperatőrködést és soha nem lépte át többé a Filmgyár kapuját. Kocsi Tibor drámai portréfilmjében pályatársai, valamint 40 perc korabeli híradó, játékfilmrészlet és soha nem látott fotók rajzolják meg, ahogy a szakma hívta, „Hilda”, valamint a hatvanas, hetvenes évek magyar filmgyártásának portréját.

A veréb is madár (r.: Hintsch György)

Hildebrand István, Várkonyi Zoltán és Keleti Márton alkotótársa nevéhez fűződött a Kádár-korszak leglátványosabb tablóinak, legnézettebb szuperprodukcióinak operatőri munkája. Hintsch György 1968-ban forgatott, duplafenekű szatirikus vígjátéka egy olyan jellegzetes Nyugatnak szánt „East anzixfilm” volt, amely a világ gazdagabbik fele felé kacsintgatva egyszerre figurázta ki a létező szocializmusok legjobbikát, s a balatoni extra szolgáltatásokban dúskáló vérkapitalistákat.

Hildebrand István a korabeli analóg technikával hatalmas bravúrokat hajtott végre. Ilyen többek között az önmagával koccintó ikerpár nagyjelenete, a divatbemutató plánparalel üvegekkel megsokszorozott prizma-látványa, és az egyszál prémmel „felöltöztetett” Medveczky Ilona fényképezése is a mennyezetről, a csillár magasságából. A filmet Filmalap filmfelújítási programjában 2017-ben restaurálták az operatőr közreműködésével.

Jegyek az Uránia oldalán kaphatók. 

Borítókép: Jelenetek egy operatőr életéből / Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház