Horváth Lili: Elsősorban a lány alakja vonzott, ő hozta magával a közeget. Szerettem volna egy olyan figuráról mesélni, akit a film elején még eltartasz magadtól, mert alapvető kommunikációs problémái vannak, nem tudsz azonosulni vele, de később, a történet során szinte észrevétlenül átfordul ez az érzés: elkezdesz drukkolni neki, menni vele. Amikor befejeztük a Napszúrást, sokan kapacitáltak, hogy csináljak belőle nagyjátékfilmet, de szerintem abban történetben nincs több, csak nyújtani, lufivá fújni lehetett volna. Különböző forgatókönyv-kezdeményeket írtam, de ez a karakter, Maja valahogy mindegyikbe beférkőzött – egy idő után nem volt kérdés: vele megyek tovább. Ahogy alakult az anyag, az új Maja persze valamelyest eltávolodott a kisfilmben megismert változatától. Mások a kérdései a világ felé, más az őt körülvevő viszonyrendszer is.
Nézd meg a Napszúrást is!
Filmhu: Ahogy mondod, a két Maja nagyon más figura lett. A Napszúrásban erőteljesebb karakter, hivalkodóbban öltözködik, erősen sminkeli magát, A szerdai gyereké finomabb, légiesebb és fiúsabb jelenség.
H. L.: Nem ugyanaz a lány játssza Maját a két filmben - ez hozta magával ezt a változást. A nagyjátékfilmet eredetileg a Napszúrás főszereplőjére, Törőcsik Franciskára írtam, de aztán egyeztetési problémánk adódott a Swing című filmmel, amelyben Franciska szintén főszerepet játszott. Amikor ez kiderült, próbáltam nem búsulni, hanem inkább onnan nézni a dolgot, hogy ezáltal kaptam egy esélyt, hogy egy új arcon, egy másik személyiségen átszűrve friss szemmel tudjak ránézni a saját, akkor már évek óta gyúrt anyagomra. Egy csomó mindent újra kellett gondolni – az általad említett jelmez- és sminkkérdést is. Meg kellett találni, hogy Vecsei Kinga milyen stílusban tud igaz lenni Majaként. Először vele is sokkal hivalkodóbb sminkkel, ruhákkal próbálkoztunk, de nem működött. Aztán Kinga behozta a ruhapróbára a bátyja egyik kinyúlt kapucnis pulóverét – az volt az első pont, amikor azt láttam: itt az új Maja. Egyébként szerintem mind a két karakterben van sprődség.
Filmhu: Belső tulajdonságaikban is más a két lány.
H. L.: Más az alapkonfliktus: a Napszúrás Majájában a szabadságvágy az első, illetve ennek ütközése az anyasággal. Ez mozgatja belülről, és kifelé is azt mutatja, hogy ő még menni akar, el. A Szerdai gyerek Majája már sokkal többet tud az életről. Ő már megkapta szabadságot, de kiderült, hogy nem olyan, mint ahogy elképzelte. Azt hiszem, hogy ez nagyon sok hasonló lánnyal történik meg a való életben is. A telep, ahol Maja él, húsz percre van Budapest belvárosától, de valószínűleg nem is gondolnád, hogy egyáltalán a főváros közelében található. Maja és a hozzá hasonló lányok vágynak arra, hogy felköltözzenek Pestre és bulizzanak, de a valóság más, mint amit elképzeltek: akinek nincs pénze, az csak ilyen körülmények között élhet a fővárosban, és bulizni sem tud, mert nincs miből, és egyébként is nehéz megtalálni a bejáratot egy új közegben. Nagy belső vákuum keletkezik. Maja egyetlen érzelmi kapaszkodót talál: azt, hogy van egy gyereke. Rájön, hogy nincs másmerre út, csak afelé, hogy együtt legyen vele.
Horváth Lili (fotó: MTI / Kallos Bea)
Filmhu: Ez a légies Maja kicsit ki is emelkedik a közegéből.
H. L.: Ezzel a lágysággal arra szerettem volna rámutatni, hogy a baj nem az adottságokkal van, hanem a háttérrel. Megszületik egy ugyanolyan finom és érzékeny ember, mint bármelyikünk, csak éppen olyan körülmények közé, amelyek következtében állami gondozásba kerül. Nem az intelligencia, vagy a fizikai adottságok hiánya miatt fordul rosszra az élete, hanem azért, mert nem tanulta meg rendesen kifejezni magát, vagy mert érzelmileg betölthetetlen űr tátong benne.
Filmhu: A gyökértelenséget jelzi az is, hogy a kisfiát ugyanúgy Krisztiánnak hívják, mint az apukáját, illetve Napszúrásban a kisbabaát szintén a Maja nevet kapta?
H. L.: Hogy ugyanúgy hívják a gyereket és a szülőket, azt mutatja, hogy csak a külsőségekben vannak minták, a lényeget tekintve nincsenek. Maja ezt a mintanélküliséget is tovább viszi, hiszen őt is ugyanúgy hívják, mint az anyját. Számomra a film dramaturgiai csúcspontja ott van, amikor Maja rendőri kérdésre kimondja, hogy az ő és az anyja neve is Formanek Mária – ez fogalmazza meg a film alap kérdésfelvetését: azt, hogy mennyiben visszük tovább a mintákat? Maja ugyanabba a gyermekotthonba jár be a kisfiához, ahol ő is volt, és ahova az ő anyja is küldte a születésnapi üdvözlőlapokat. Ez a lány ebből a körforgásból szeretne kitörni.
Nézd meg a film előzetesét!
Filmhu: Mennyire ástad bele magad a nevelőotthonok világába? Sokat jártatok ilyen a helyekre az előkészületek alatt?
H. L.: Még a Napszúrás előkészítése idején kezdtem el otthonokba járni, hogy megismerjem a közeget. Helyszíneket, szereplőket kerestünk, és közben nagyon sokat beszélgettünk ott élő gyerekekkel, kamaszokkal. Ebből adódott, hogy a Szerdai gyerek forgatókönyvének már az első változata hiteles tudott lenni ebből a szempontból.
Filmhu: A szerdai gyerekben sok amatőr játszik. Miért tartottad fontosnak az ő jelenlétüket?
H. L.: Az amatőröket és a színészeket egyaránt szeretem. Az a kérdés, hogy mit követel meg a történet. Koherens világot kell teremteni – ebben a filmben nem tudott volna hiteles lenni a közeg, ha mindenhova ismert színészeket teszünk. Vannak a szereposztásban amatőrök, de kevésbé ismert, filmvásznon még sohasem látott színészek is. Egyébként is fontosnak tartom, hogy periférikusabb helyzetben lévő színészek is dolgozzanak filmben. Untat, ha minden történetben ugyanazokat látjuk a vásznon – felteszem, a nézőket is. Szerintem a rendező szegénységi bizonyítványa, ha kizárólag a másik filmjéből castingol. El kell menni színházba, és nem csak a vezető fővárosi színházakba. A Szerdai gyerek esetében ehhez még hozzájött a megfelelő amatőrök felkutatása.
A Kristály Glóbusszal Karlovy Varyban (fotó: KVIFF)
Filmhu: Több filmben is dolgoztál casting directorként. Hogy jött ez az életedbe? Nem furcsa rendezőként egy másik rendező filmjében dolgozni?
H. L.: Nem dolgozom rendszeresen casting directorként – csak olyan felkérést vállaltam el eddig, ahol valóban inspiráló volt a feladat. Először Enyedi Ildikó keresett meg még egyetemista koromban, hogy egy még el nem készült film demóanyagához keressek szereplőket. Ildikó tanárom volt az SZFE-n – jónak tartotta a vizsgafilmjeimben a szereposztást, ezért gondolt rám. Ő ajánlott a Terápia első évadába is: ott a tornászlány szerepére kellett megfelelő embert keresnem, így találtam rá Sztarenki Dórára, aki azóta számos filmben szerepelt. Az egyetlen olyan nagy munka, ahol az egész szereposztáson együtt dolgoztam a rendezővel, a Fehér Isten volt. Nem volt furcsa más filmjében dolgozni, pedig akkor épp a sajátom előtt álltam már. Ellenkezőleg. A casting director egyik legfontosabb feladata a lehetséges szereplők felhajtásán, a próbafelvételek készítésén túl az, hogy különböző arcokról, személyiségekről folytatott beszélgetések során közelebb vigye a rendezőt a saját víziója megvalósulásához. Emlékeim szerint nagyon izgalmas, számomra is inspiratív beszélgetéseket folytattunk Mundruczó Kornéllal és csapatával. Ahogy a Fehér Isten szereposztása összeállt, elkezdtem dolgozni a Szerdai gyerekén – éppen csak átültem a rendezői székbe. Egyébként mellettem is egy másik rendező, Szilágyi Zsófi dolgozott casting directorként.Nyilvánvalóan nagyon különböző filmekről van szó, de abban hasonlítanak, hogy mindkettőben kevertük a profi és az amatőr szereplőket, és sok a gyerek is.
Filmhu:A profi színészek castingolása egyértelműbbnek tűnik. De hogyan látsz neki amatőr szereplőket felkutatni?
H. L.: Állandóan és mindenhol keres az ember. Gyerekszereplők esetében egyértelműbb az út: el lehet menni iskolákba, gyermekotthonokba vagy sportklubokba. Felnőtt szereplőkénél pedig agyalok, kérdezősködöm, próbálok nyitott szemmel járni mindenhol. A Szerdai gyerekben megjelenő mikrohitel-csoport például kizárólag amatőr szereplőkből állt össze. Az internetkávézós házaspárt két teljesen más vonalon talált drámapedagógus alakítja, a szomszédasszonyt, Böbét játszó asszony pedig valójában takarításból él, a kisfiát hozta szereplőválogatásra, így találkoztunk először.A legkülönbözőbb közegekből jönnek az amatőr szereplők és a színészek is – ilyenkor az a legfontosabb, hogy nyitott legyen mindkét fél, mert sok nehézség adódik a helyzetből – fontos, hogy ezt humorral és jókedvvel kezeljük. Lehet ezekre az ütközésekre úgy is tekinteni, mint olyasvalamire, ami gazdagítja az alakításokat. Nagy Ervin – aki a filmben egy piti bűnözőt alakít, aki tinédzser fiúkat dolgoztat – például elvitte magával bokszedzésre azokat a gyerekeket, akikkel közös jelenetei voltak. Velem együtt fontosnak érezte, hogy a vásznon úgy nézzenek ki, mint egy összeszokott banda.
Horváth Lili a gyerekekkel a forgatáson (fotó: Szilágyi Lenke)
Filmhu: Neked és a stáb több tagjának is ez az első nagyjátékfilmetek. Jelentett ez cinkosságot, vagy nehézséget a forgatás alatt?
H. L.: Mindkettőt. Nehézséget elsősorban a vágás során, cinkosságot állandóan. De ennek az is oka volt, hogy a stábból többen együtt jártunk az SZFE-re: Maly Róbert operatőrrel, Szabó Dániel vágóval és a már említett Szilágyi Zsófiával osztálytársak voltunk, de Sztevanovity Sandra díszlettervezővel is a kezdetektől együtt dolgozunk. Sokan voltak a stábból a tapasztaltabb kollégák közül is, akik már a Napszúrásban is részt vettek, így annak ellenére, hogy ez egy első film, nem volt meccsezés, bizonyítgatás. Már az első nap úgy mehettem ki a setbe, hogy a kollégák azt sugározták: egyszer már csináltunk egy jó filmet együtt, most csinálunk még egyet.
Filmhu: Forgatás alatt kisbabát vártál és már megszületett a kislányod, amikor vágtátok a filmet. A szerdai gyerek pedig anyuka történet. Változtatott ez a személyes vonal a filmen?
H. L.: Amikor írtam a könyvet, még nem voltam terhes, a forgatás alatt pedig még nagyon az elején jártam, ezért a film kialakulásánál a megélt anyaság még messze volt. Kérdés, hogy a vágásba mennyire szűrődött be. Az biztos, hogy koncentráltabbá tett, mert a kislányom miatt a Szerdai gyereket éjszakánként, rövidebb műszakokban vágtuk, így nagyon fókuszált volt a munka. A film utóéletét mindenesetre nagyon egészségesen alakítja a gyerek. Nem látom építő dolognak azt, hogy egy rendező egy befejezett, szellemileg számára már nem élő anyaggal páváskodik szerte a világban. A kislányom a fesztiválokra is jön velem, és persze felveszem a szép ruhát a bemutatóra, átgondoltan válaszolok a közönség és az újságírók kérdéseire, de attól, hogy ezeken az eseményeken is alapvetően a játék, az etetés, a fektetés körül forognak a napok, valahogy a helyén tudom kezelni ezt az egész átmeneti felhajtást.
Vecsei Kinga A szerdai gyerekben
Filmhu: A kisfilmjeidre és a mozifilmedre jellemző, hogy jó értelemben vett klasszikusabb mozik. Tudatosan törekszel erre?
H. L.: Olyan rendező szeretnék lenni, aki képes a nézőt behúzni egy világba, ilyen értelemben szeretnék klasszikus filmes élményt nyújtani. És ha már a klasszikusabb moziról van szó: nagyon szeretnék újra film-nyersanyagra forgatni. Moziélmény szempontjából nemesebb anyagnak gondolom azokat a munkáimat, amelyeket filmre rögzítettünk. Szerintem tévedés, hogy a szakma beadja a derekát, hagyjuk kiszorulni a filmet, és különösebb ellenkezés nélkül átállunk a digitális technikára. Nagyon klassz dolognak tartom, hogy Nemes-Jeles László karakánabb volt, mint sok rendező Hollywoodtól Budapestig – köztük sajnos én is A szerdai gyerekkel – nem engedett a 35 miliméterből. És attól, hogy ilyen jelentős fimet csinált, az ő szava most szerencsére messze elhallatszik.
Filmhu: Neked volt markáns moziélményed, ami a film irányába terelt?
H. L.: Filmes neveltetés szempontjából a legmeghatározóbb az volt, hogy érettségi után Párizsban tanultam filmszakon egy szűk évig. A francia fővárosban nagyon sok kis művészmozi van, ahol a mai napig műsoron tartják a régi nagy klasszikusokat. Nagy szerencsém, hogy ezekben a mozikban nézhettem végig azokat a filmeket, amiket minden filmkészítőnek látni kell. Elképesztő, hogy meg lehet nézni moziban, vásznon délután Godard-t, este Ozut, másnap Orson Wellest. Akkor ott nekem minden először volt, ezért az egész úgy, ahogy volt, hatott rám, de talán leginkább Truffaut és Cassavetes alkotásai érintettek meg.
Olvasd el forgatási riportunkat és kritikánkat is!
