A Dűne operatőrével, Greg Fraserrel kapcsolatban vagyunk Instagramon, először ő keresett meg, azzal, hogy be akar mutatni egy barátjának. Kiderült, hogy a barátja Garth Davis, aki operatőrt keresett” – emlékezett vissza a magyar filmes. „Greg és Garth is látta A fészket. Ahogy az a film, úgy a Foe is nagyrészt egy házban játszódik. Azt gondolhatták, ha A fészekben le tudtam fényképezni egy házat, akkor ebben a filmben is képes leszek erre” - mesélt nekünk 2022 tavaszán a Saul fia, a Napszállta és a Fészek operatőre arról, hogy miképp kezdődött a munka.

A Foe a multicégek által uralt, súlyos környezeti problémákkal küszködő közeljövőben játszódik, egy civilizációtól távol eső, amerikai farmon, ahol az ott élő ifjú házaspár élete egy csapásra megváltozik. Egy nap idegen férfi érkezik hozzájuk, aki arról értesíti őket, hogy a férjet egy űrprogram résztvevőjének választották ki. Egy nagy, Föld körül keringő űrbázisra kell elutaznia.

Erdély a főszereplőkről való munkáról is beszélt. „Vannak emberek, akik beállnak a kamera elé, és süt belőlük a szupersztárság. Ez egyáltalán nem gyakori, de amikor ez előtted történik, akkor egészen egyértelmű. Saoirse ennek az iskolapéldája. És Paul is ugyanilyen. Saoirse hétéves kora óta forgat, Paul még a karrierje elején van, de ha nem lesz belőle James Bond, akkor nagyon fogok csodálkozni."

 

Az alkotás világpremierje a New York Filmfesztiválon lesz, majd október 6-tól vetítik a mozik. Reméljük ősszel itthon is megnézhetjük nagyvásznon,addig is be kell érnünk az frissen érkezett előzetesével.

Forrás: The Film Stage