A 2017-ben mintegy két évtized kihagyás után új mozifilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a szerelem törékeny csodájáról mesél, és egy csapásra igazi világsiker lett: elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd első magyar filmként Enyedi kapta a sydneyi filmfesztivál fődíját. Herbai Mátét, a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki a fődíjjal. Az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről női főszerepében nyújtott lenyűgöző alakításáért Borbély Alexandrát díjazták.

Testről és lélekről - Mária és Endre újdonsült kollégák, mindketten egy vágóhídon dolgoznak. A nő pontos, szigorú minőségellenőr, különös viselkedése eltávolítja a kollégáitól. A férfi kedves, udvarias főnök, de lebénult bal keze miatt visszahúzódó. Egy üzemi pszichológiai vizsgálat során véletlenül kiderül, ők ketten ugyanazt álmodják. A felismerés után a valóságban is próbálnak kapcsolatot teremteni.

Testről és lélekről

A fanyar humorú szerelmesfilm története során két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. Enyedi Ildikó a Testről és lélekről férfi főszerepére Morcsányi Gézát, a magyar irodalmi élet meghatározó alakját kérte fel. Morcsányi a Könyves Magazinnak nyilatkozva elevenítette fel emlékeit: „Soha életemben nem vágytam rá, hogy szerepeljek, (…) amikor Ildikó megkeresett, arról kezdtem beszélni neki, hogy bármennyire is büszke vagyok a szerzőinkre, bármennyire is határtalanul boldog vagyok a könyveik sikerétől, egy-egy jól sikerült felolvasástól, nyomasztanak már azok a fellépések, amelyeket a kiadó igazgatójaként abszolválnom kell, és igyekszem minden ilyen alkalommal a kollégáimat előtérbe tolni. Meg is ijedt, hogy ezek után talán nemet mondok, én azonban épp fordítva okoskodtam. Gondoltam, a forgatás nem fellépés, nincs közönség, amikor meg majd lesz, ott már nekem nem kell ott lennem. (…) Valószínűleg nagyon vágytam valami önfeledtségre”.

Testről és lélekről ingyenesen elérhető január 8-ig a Nemzeti Filmintézet streaming oldalán, a Filmio-n

Forrás: NFI