Az Irinyi János bicentenárium kapcsán tavaly kiállítással tisztelgett a robbanásmentes gyufa feltalálója előtt, így a partiumi Albisról származó feltalálóhoz kapcsolódó mellett a Marossy Géza által készített Irinyi János életéről és munkásságáról szóló dokumentumfilmet is bemutatják a fesztiválon. A vetítésen jelen lesz a film rendezője, operatőre, Marossy Géza. A Magyar Filmnapok keretében Gárdos Péter Hajnali láz című filmje is vetítésre kerül, melyben Gárdos Péter saját szülei találkozásának és minden akadályt legyőző szerelmének igaz történetét dolgozta fel, mely azonos címmel regény formában is megjelent. A vetítést követően a közönség Gárdos Péterrel találkozhat a nagyváradi moziban.

Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból

Szajki Péter Nejem, nőm, csajom című filmjében a 21. századi fiatal értelmiségiek társkeresési és párkapcsolati problémáit feszegeti egy dinamikus, könnyen emészthető generációs vígjáték keretében. A vetítést követő közönségtalálkozón jelen lesz Szajki Péter rendező és Szajki-Vörös Adél forgatókönyvíró. A Partiumi térségből indul az Anyám és más futóbolondok a családból című film Fekete Ibolya rendezésében, mely egy hányattatott sorsú család generációkon átívelő történetével a 20. század allegóriája. A film önéletrajzi ihletésű, mely egy a 20. századi történelmi események – az egymást váltó politikai rendszerek és ideológiák - elől menekülő család különös története, mely a tragédiák ellenére mindvégig a család jókedvére, humorára épít. A vetítésen jelen lesz a film rendezője, Fekete Ibolya és operatőre, Gózon Francisco.

A filmeket a nagyváradi Lotus Center bevásárlóközpont Cinema Palace mozijában vetítik.

Program:

május 8., kedd, 17.00 óra, Cinema Palace – Lotus Center
BUSHO Shorts: Legjobb magyar filmek a 13. BuSho-n
Lovrity Anna Kata: Vulkánsziget / 2017, 9 perc, animáció
Tóth Barnabás: Van egy határ / 2017, 19 perc, dráma (A 13. Bronz BuSho-díj)
Asmon Stella: Terka Nova / 2017, 10 perc, kísérleti film
Wunder Judit: Kötelék / 2016, 10 perc, animáció (13. Bronz BuSho: legjobb magyar animáció)
Szabó Simon: Ebéd előtt / 2016, 9 perc, fikció
Deák Kristóf: Mindenki / 2015, 25 perc, fikció (2017-ben Oscar díj a legjobb rövidfilm kategóriában)

május 9., szerda, 12.00 óra, Cinema Palace – Lotus Center
Gárdos Péter: Hajnali láz
2014, magyar-svéd-izraeli játékfilm, 114 perc, román és angol felirattal
Q&A: Gárdos Péter

május 10., csütörtök, 17.00 óra, Cinema Palace – Lotus Center
Szajki Péter: Nejem, nőm, csajom
2012, 91 perc, vígjáték, román felirattal
Q&A: Szajki Péter, Szajki-Vörös Adél

május 11., péntek, 17.00 óra, Cinema Palace – Lotus Center
Irinyi 200 – kiállítás és film
Meghívottak: Kósa András László, Marossy Géza

Marossy Géza: Irinyi 200
2017, 30 perc, dokumentumfilm, román felirattal
Q&A: Marossy Géza

BUSHO: Dudás Balázs: Welcome
2017, 30 perc, dráma, angol felirattal (13. BUSHO: Fődíj és a legjobb magyar kisjátékfilm díja)

május 12., szombat, 12.00 óra, Cinema Palace – Lotus Center

2015, 113 perc, magyar-német-bulgár koprodukció, vígjáték, román felirattal
Q&A: Fekete Ibolya, Gózon Francisco

 

Forrás: Balassi Intézet
Borítókép: Hajnali láz