Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő jómódú arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött, börtönviselt Drisst. Két világ találkozik, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. Az Életrevalók az elmúlt évek egyik legnagyobb francia filmsikere, amely ráadásul megtörtént események alapján készült.

Életrevalók

A mozijegy árának egy részével az Utcáról Lakásba Egyesület munkáját támogatják, hogy minél több rászorulónak kerülhessen tető a feje fölé. Az egyesület szociális bérlakás-rendszert működtet, üresen álló lakásokat újít fel és ad ki rászoruló bérlők számára, mobilházakat épít, lakásügynökséget működtet és szociális munkával támogatja az ügyfeleket. Munkájukról részletesebben a hivatalos oldalukon lehet tájékozódni. A vetítés FB-eseménye itt található

Augusztus végén a Bohemian Betyars, a Fran Palermo, a Mary PopKids, a Middlemist Red, a Platon Karataev és barátaik által életre hívott La Boum Kastélyházibuli egy kivételes és varázslatos fesztivál volt. Erről forgatott a FangaFanga csapata egy rövid-dokumentumfilmet, amit most egy zenés program mellett be is mutatnak. Akik ott lesznek: Betyárok, Palermo, PopKids, Platon, Middlemist, a Budapest Rooftop Cinema és barátaik. A koncertekkel egybekötött vetítés eseménye itt található


Nem bírsz nem a telefonodra nézni? Nem vagy egyedül. Ez a jelenség nem hiba, hanem fejlesztés a közösségi média felületein. A BRC évadzáró ingyenes vetítésén 2020 egyik legforróbb dokumentumfilmjét, a fájdalmasan aktuális The Social Dilemmát mutatják be. A vetítés után az Amnesty International Magyarország által meghívott vendégekkel beszélgetnek arról, hogyan alakítja át a jelenünket és a jövőnket a megfigyelési kapitalizmus, és vajon tényleg vége-e az ismert világunknak. 

A BRC továbbra is fokozottan ügyel arra, hogy az egészségügyi előírásokat betartva legyenek megtartva az egyesmények, nyitott térben, biztonságos körülmények között. Kézfertőtlenítőt biztosítanak a mozi egész területén, a nézőtéren pedig kötelező a maszkviselés. 

Ebben a nehéz időszakban továbbra sem feledkeznek meg azokról, akik az átlagosnál még többet tettek az emberekért: az egészségügyi dolgozókról, rendőrökről, mentősökről, tűzoltókról. A szervezők úgy döntöttek, hogy a Budapest Rooftop Cinema – Mammuttetőn esténként 5 jegyet ingyen biztosítunk a számukra. A kedvezményes helyekre a vetítés előtti napon 18 óráig emailben lehet regisztrálni az info@budapestrooftopcinema.hu címen.

A teljes program és további infók megtalálhatók a Budapest Rooftop Cinema hivatalos- és Facebook oldalán

Jegyek: https://cooltix.hu/list/mammuteto

Forrás: BRC