Idén több mint 70 országból érkezett csaknem 1200 nevezésből az előzsűri válogatása nyomán 81 fikciós, kísérleti és animációs rövidfilm jutott a 10. BuSho versenyprogramjába, és nagyságrendileg összesen még egyszer ennyi rövidfilmet láthat a közönség a nemzetközi információs, valamint az animációs és a magyar panoráma szekciók vetítésein - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A versenyprogramban 12 magyar alkotás indul, köztük Szabó Simonnak az Európai Filmakadémia rövidfilmes díjára jelölt, Fal című alkotása, a 2005-ös, első BuShón fődíjat nyert alkotópáros, Dési András György és Móray Gábor Szarajevóban is versenybe válogatott Valaki vacsorára című filmje és Bucsi Réka számtalan fesztivált, köztük a Berlinalét is megjárt animációja, a Symphony No. 42 is. A hirosimai animációs filmfesztiválon versenyzett Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilága, Kárpáti György Mór Provincia című munkája Cannes-ban a filmfőiskolák legjobbjainak versenyében indult, Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című filmje pedig a Nekem Budapest egyik epizódja - akár ezek egyike is elnyerheti jövő szombaton az Arany Bushót.



Valaki vacsorára

A fesztivál hagyományosan bemutatkozási lehetőséget biztosít - a panoráma és az információs szekciókban - a nevezett, de a versenyből kimaradt alkotásoknak is, a magyar nevezések közül valamennyit láthatja a közönség. Szerepelnek a fesztivál programjában az Európai Filmakadémia előző évi rövidfilmes jelöltjei is; ezeket a kisfilmeket csak a BuShón láthatja a magyar közönség.

A fesztivál főtámogatója kezdetektől a Nemzetközi Visegrádi Alap, ennek nyomán mutatja be válogatását a visegrádi négyek egy-egy filmfőiskolája. Magyarországot a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) képviseli. A hallgatói munkákat szombaton tekinthetik meg az érdeklődők.



A Papírvilág előzetese

Szintén szombaton adnak ízelítőt két, a BuSho által szervezett workshop, a februári Spot & Poster, illetve a nyári GomBuSho összművészeti alkotótábor munkáiból.

A központi helyszín, a budapesti Puskin mozi és az esti ismétlő vetítéseknek helyet adó Corvintető mellett párhuzamosan zajlanak majd a vetítések Szolnokon, Sopronban, valamint a határon túl Nagyváradon, Érsekújváron és Ungváron. Az esti koncertek a budapesti Trafikban lesznek.

 A BuShót a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatja, a fesztivált fővédnökként Balatoni Monika, a tárca kulturális diplomáciáért felelős államtitkára nyitja meg kedd este. A megnyitón köszöntőt mond M. Tóth Géza, az SZFE rektora, a tavalyi zsűri elnöke.

A Provincia előzetese

A nemzetközi zsűri jövő szombat este a három fődíj mellett hét kategóriában oszt díjat, a Nemzetközi Visegrádi Alap pedig először ítéli oda különdíját.

Az eddigiekhez hasonlóan jegyet csak a versenyblokkokra kell váltani, elővételes jegyfoglalásra már van lehetőség. A fesztivál összes filmjét angol felirattal vetítik.