A plázson rendezett vetítések tavaly színesítették először a cannes-i filmfesztivál programját. Az idei nyitófilm Peter Weir Truman Show című filmje lesz, ami a 75. cannes-i fesztivál plakátján is látható. A premierek közül idén Carine May és Hakim Zouhani vígjátékét, a Save Our Schoolt válogatták be a műsorba. A bemutatón a film alkotói és szereplői is részt vesznek. A programban Rob Reiner 1984-ben bemutatott A turné (This is Spinal Tap) című kultfilmjét is láthatják a nézők, a rendező jelenlétében.

Műsorra tűzik még Christophe Gans Farkasok szövetsége, Régis Wargnier Kelet-Nyugat, és a Jean-Paul Belmondo főszereplésével forgatott Majom a télben című alkotást is.

A 75. cannes-i fesztivál plakátja

Az Elvis című filmjével a versenyprogramon kívül szereplő Baz Luhrmann egykori rendezői bemutatkozását, a Kötelező táncokat nézi meg a tengerparton a közönséggel. A program további klasszikusa lesz a Királylány a feleségem című vígjáték, amelynek premierjét 1952-ben tartották a cannes-i versenyben.

A plázsvetítések Peter Bogdanovich 1971-es Az utolsó mozielőadás című filmjével záródnak. A 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 17. és 28. között rendezik meg.

Forrás: MTI