A dokut egy bizonyos Carlton Sherwood jegyzi, aki korábban újságíróként dolgozott, és – akárcsak Kerry - vietnámi veterán. A film Kerry 1971-es kongresszus előtti tanúvallomását idézi fel, és a háborúellenes aktivista Jane Fondához köti őt. Ezen kívül interjúk hallhatók egykori vietnámi hadifoglyokkal és feleségeikkel, akik azt állítják, hogy Kerry „szörnyű kitalációi” az amerikai hadsereg „vietnámi mészárlásáról” megalázóak rájuk nézve, és annyira feltüzelték a fogvatartókat, hogy csak jóval később szabadulhattak.
Terry McAuliffe, a Domocratic National Committee (DNC) szóvivője elmondta, hogy a műsorszóró cég tervezett lépése inkább jellemző a Republikánus Párt egy szócsövére, mint egy legitim hírfórumra. A Sinclair vezetői már korábban is jelentős mértékben támogatták Bush kampányát, míg a Nightline című műsor április 30-i adását, melyben az amerikai hadsereg iraki áldozatai közül több száz nevet is beolvasott az ABC műsorvezetője, nem voltak hajlandók leadni.
Mark Hyman, a Sinclair részéről hétfőn elmondta, hogy mindenképpen műsorra tűzik a 42 perces film egészét, de legalábbis a részleteket belőle, melyet kiegészítő beszélgetés követ. Hyman továbbra is legitim hírműsorként értékeli a kezdeményezést.
"Azt felvetette-e valaki, hogy amikor egy autóba rejtett pokolgépről számolunk be Irakból, azzal jogtalanul támogatjuk a Kerry-kampányt? És azt, hogy a munkahelyek csökkenéséről szóló riportunk a Kerry-kampány része? Ezek a hírek. Mi pedig a híreket tesszük közzé. Ennyi.”
A film adásba kerülésének pontos időpontját még nem tudni. A Sinclair az ország tévécsatornáinak 23%-át birtokolja, legtöbbjük a Fox, a Warner Brothers illetve a UPN hálózat tagja, de az ABC, a CBS és az NBC is hozzájuk tartozik.
A műsor készítői Kerryt is meghívták, hogy vegyen részt a beszélgetésen.