Martin Csaba: Brooklyn
 
A Korda Stúdió New York utcadíszletében és Városmajori Gimnázium falai között készült Martin Csaba angol nyelvű túszdrámája. A tíz nap alatt mindössze tíz millió forintból készült film főbb szerepeiben Haumann Máté, Szőcs Artúr és Valentin Titánia. A Dotkom Média és a Light Odyssey közös koprodukciójának produceri székében a gyártásvezető szakos Szabó Béla ült, és a stáb jelentős részét is az SZFE hallgatói adták ki. A sztori szerint Szőcs Artúr túszul ejt egy fiatal takarítólányt (Valentin Titánia), ám a túszejtőről kiderül, egy fiatalkorú megrontásával gyanúsított pitiáner bűnöző - a megrontott fiatal lány neve a Brooklyn, innen a film címe - mármint a magyar, az angol ugyanis, egy Faith No More szám nyomán: Gentle art of making friends. Martin Csaba szerint "A túszejtés nagyon különleges pszichológiai helyzet, amikor a rossz fiú egy ártatlan emberrel zsarolja meg a jó fiút, aki ennek a zsarolásnak automatikusan engedelmeskedik. Fura egy alkupozíció ez, amiben tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy ki törik meg először."


 
Werkriport a forgatásról 
Fotógaléria

Szinopszis
Imdb
Bemutató: 2010. Filmszemle

Pejó Róbert: Látogatás
 
A Dallas Pashamende rendezője, Pejó Róbert négy embert zár össze egy tóparti házba: a Látogatás Thomas Glavinic Der Kameramörder (A kamerás gyilkos) című német nyelvű regénye alapján készül. A film kedvéért a Velencei-tó Szúnyog-szigetére építettek fel egy idilli házikót Stork Csaba tervei alapján. Ez a magyar Sonja (Gryllus Dorka) és az osztrák Thomas (Merab Ninidze) nyaralója, húsvétozni ruccannak át egy baráti házaspárral (Anderas Lust és Ursina Lardi) Magyarországra. Ám egy rejtélyes gyerekgyilkosság, és egy arról készült videófelvétel teljesen felkavarja a párkapcsolatok állóvizét. A Lotus Film, a Cobra Film és a Mythberg Films osztrák–svájci–magyar koprodukciójában készülő pszichothriller német nyelven forog, és feltűnik benne Ursina Lardi, akit az Arany Pálmás White Ribbonban lehetett legutóbb látni.


 
Forgatási riport
Képgaléria
Imdb

Várható bemutató 2010. Filmszemle

Dyga Zsombor: Köntörfalak
 
Dyga Zsombor a Tesó és a Kész cirkusz tempós vígjátékai után most egy egészen új, magyar hagyományok nélküli filmmel próbálkozik. A Köntörfalak egy félresikerült randi érzelmi térképe, egy fiú és egy lány, két teljesen különböző világ véletlen találkozásának története. 2006-ban Durst György segítségével ötperces pilotot forgattak a filmhez a két főszereplővel, Tompos Kátyával és Elek Ferenccel, majd a Major István nevével fémjelzett Filmteam karolta fel a filmtervet. A sztori szerint Zoli (Elek Ferenc) és Eszter (Tompos Kátya) a budapesti Andrássy úti Klassz étteremben találkoznak először: a félreértésből keletkező kínos randi végén kapcsolódunk be a filmbe, majd a lány testvérének impozánsan berendezett lakásán folytatódik az immáron tét nélküli este. Rába Roland alakítja a randit meg- és felkavaró, makacs, öntörvényű és goromba testvért, az este végére pedig kiderül, hogy a három teljesen különböző ember valójában nagyon is közel áll egymáshoz. A film az MMKA koprodukciós keretéből kapott 10 millió forintot, és a Fekete Kefe után a Filmteamnek járó 12, 5 millió forint normatív támogatás is ide került, a teljes költségvetés előteremtésében egy szlovák partner is az alkotók segítségére van.


 
Forgatási riport
Pilot az előző változathoz 
Filmteam honlapja  
Imdb
Várható bemutató: 2010. Filmszemle
 
Sas Tamás: Szélcsend
 
Sas Tamás visszaevez az alacsony költségvetésű művészfilmek terepére: a Szélcsendben három nő egy derűsnek ígérkező napon vitorlázni indul. Ketten közülük - Anikó (Kováts Adél) és Kata (Pálmai Anna) - testvérek, Eszter (Kovács Patrícia) pedig Kata barátnője és egyben a két lány leendő mostohaanyja - csak erről a hajókázás előtt még senki sem tud, így aztán elfajulnak a dolgok a nyílt vízen. A forgatókönyvet Csikesz Judit (a rendező felesége) írta, aki a 2008-as Presszó sorozatot is jegyzi. A Szélcsend a 9 és 1/2 randi 350 milliós költségvetésének tizedéből forog, a Greenworks Kft gyártásban, a producerek Sas Tamás és Faragó Attila, a Közalapítvány a tévés pályázatán 20 millió forinttal segítette a produkciót. Az új Sas-film a tervek szerint 2009. őszétől lesz látható a multiplexekben, 2010 tavaszától pedig a művészmozik közönsége is megnézheti majd a filmet. A tévénézők a TV2-n és az HBO-n láthatják majd a filmet, azok pedig, akik kizárólag fesztiválokon hajlandóak mozizni, az alkotók tervei szerint Cannes-ban vagy Berlinben, valamint számos B-kategóriás fesztiválon találkozhatnak majd a Szélcsenddel.


 
Mozgóképes riport
Szöveges riport  
Imdb: nincs
Várható bemutató: 2009. ősze

Molnár György: Ki-be / Tawaret
 
Molnár György már korábban is számos alkalommal fordult kortárs és klasszikus irodalmi alapanyaghoz (Tavasz, nyár, ősz, A rossz orvos, A Varázsló álma). A Ki/be-Tawaret Karafiáth Orsolya emlékeinek feldolgozásával kifejezetten filmnek íródott, persze jelentősen átlényegítve a személyes elemeket, hiszen a forgatókönyvet javarészt Molnár György írta, társíró-írótársként Lőrinczy Attila dramaturg-színműíró is bekapcsolódott. A fiatal lány cselekményszálát Karafiáth Orsolya inspirálta, még az Elektrik Bugi Kommandó (Karafiáth Orsolya egykori legendás zenekara - a szerk.) legfőbb slágere, a Vérhóhér dala is felcsendül majd. Molnár György élete, szemlélete és ábrándjai is helyet kaptak, hiszen a film egy régi és egy új életforma találkozásáról szól. A történet szerint egy bohókás lány (Kerekes Éva Vica) eldurvult tréfájából rendőrségi ügy lesz, ezért volt-jelenlegi barátjának (Ötvös András) kettős életű apja (Schlanger András) fogadja be, akinek a legkevésbé éppen egy zűrös fiatal lány hiányzik az életéből. Vagy talán éppen: az hiányzik. A Kántor László nevével fémjelzett Új Budapest Filmstúdió és a Mátrix Film gyártásban készülő Ki/Be az MMKA tévéfilmes pályázatán 38 millió forintot nyert, a Magyar Televízió az MMKA-val azonos arányban támogatta a filmet.


 
Forgatási riport
Imdb
Várható bemutató:  2010. Filmszemle

Orosz Dénes: Poligamy
 
Orosz Dénes három éve készülő nagyjátékfilmjének főszereplője András, aki éppen kezd belefáradni ötéves kapcsolatába, amikor egy váratlan fordulat következtében minden nőt megkaphat magának. Ennél többet nem sikerült kideríteni a gondosan őrzött történetből, csak annyit, hogy András a filmidő alatt nyolc nővel komolyabb kapcsolatba, és számos kisebb, futó kalandba is keveredik, amelyek mind az ágyában végződnek. Csányi Sándor alakítja a férfi főszerepet, aki ezúttal a legkevésbé sem amorozó, ám mégis tartós kapcsolata Tompos Kátya, pszichiátere Péterfy Bori, a rendőrnő-álma pedig Parti Nóra. Fiatal tehetségekben sem szűkölködik a film: a friss diplomás Tenki Réka egy céltudatos orvostanhallgatót alakít, Réti Adrienn pedig egy okos és szexi díszlettervező lányt. A filmet a Herendi Gábor nevével fémjelzett Skyfilm gyártja, a költségvetés 200 millió forint, ebből 50 millió forintot szelektív támogatás formájában biztosít a Közalapítvány, és a Valami Amerika 2 nézőszáma után járó normatív támogatást is a Poligamy gyártására fordítják.

Forgatási riport
Korábbi hír
Imdb
Várható bemutató: 2009. december

Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal
 




 
Marosvásárhelyi forgatási riport
Budapesti forgatási riport
Néhány jelenet
Imdb
Várható bemutató: 2010. Filmszemle
 
Kocsis Ágnes: Pál Adrienn
 
Kocsis Ágnes második filmjének főszereplője egy igencsak testes és lakonikus kórházi ápolónő, aki elindul, hogy megkeresse gyerekkori barátnőjét, Pál Adriennt. A mentális road movie az emlékeink, az emlékezet, a múlt bizonytalanságáról, önmagunk kereséséről szól. A forgatókönyv az olasz Andrea Robertivel (a rendező férjével - a szerk) közösen készült, a Pál Adrienn szkriptjét a Szarajevói Film Fesztivál keretein belül szervezett CineLinken is csiszolták. A Pusztai Ferenc nevével fémjelzett KMH Film gyártásában készülő film a Közalapítványtól 80 millió forint szelektív, 47 millió forint normatív, és 23 millió forint koprodukciós (összesen 150 millió forint) támogatásban részesült. A Cinema Defacto, FreibeuterFilm és az Isabella Films segítségével jön ki a 1,5 millió eurós költségvetés, koprodukciós okokból a képi utómunkára Bécsben, míg a hangira Hollandiában kerül sor. A főszereplő a civilben hírolvasó Gábor Éva, további szereplők: Znamenák István, Pokorny Lia, Horváth Ákos, és a Friss levegő főszereplője, Hegyi Izabella. Az operatőr Fillenz Ádám, a vágó Kollányi Tamás.


 
Egy hír a Pál Adriennről
Még egy hír
Imdb
Várható bemutató: 2010, Filmszemle
 
Vágvölgyi B András: Kolorádó Kid
 
2006 nyarától indult Vágvölgyi B. András filmjének igen nehéz és komplikációktól sem mentes születése. A film 56-os filmnek indult, amely az 50-es években nyugaton virágkorát élő, de itthon szinte teljesen hiányzó film noir műfaját idézi meg. A történet egy, Eörsi László 56-kutató történész által talált, elég jó stílusérzékkel megírt börtönjelentésen alapszik. Időközben aztán a történet kitolódott, jobban elszakad a forradalomtól, s egészen 1976-ig ível. Ebből is kitűnik, hogy Vágvölgyi már a Kádár-kor kollektív megalkuvásait, ahogy ő hívja, kumulatív árulásfolyamát is megjeleníti a filmben, amely szakít a forradalomábrázolás megszokott szemszögével, és a kifejezetten az átlagember horizontjára koncentrál. Tarantino és Eörsi István találkozását elvileg a következő filmszemlén már láthatjuk: 2008. decemberében leforgott az anyag, immár kész a vágott verzió, az utómunkálatok pedig egy angol stúdióban zajlanak, az angol Pinewood stúdió ugyanis beszállt a filmbe koprodukciós partnerként. A stúdió egyetlen 'kitétele' az volt, hogy ők szeretnék adni a sound designert és a zenei szerkesztőt a filmhez.


 
Utómunka stádiumban van 
Egy régi interjú a rendezővel
Egy régi forgatási riport
Imdb
Várható bemutató: 2010. Filmszemle
 
N. Forgács Gábor: Pillangók

Az Álom.net rendezőjének legújabb filmje a siroki barlanglakások különös világába vezet. N. Forgács Gábor szerint a film fő mondanivalója az, hogy azért mert valaki szegény, lehetnek nagyon fontos és megbecsülendő értékei. A Magyari Mónika ötletéből Fonyódi Tibor által megírt történet középpontjában egy nehéz körülmények között élő család áll, az anya az alkoholizmusba menekült, a család eladósodott. Rudolf Péter karaktere hoz változást, egy olyan típusú ember, aki bárhol és bármikor képes megcsinálni a maga szerencséjét. A film másik fontos figurája egy kilencéves kisfiú, akiről kiderül, hogy akár tehetséges hegedűművész is válhatna belőle. A HCC Media Group és a Parabel Studio gyártásában készülő film forgatása befejeződött, és elkészült a végleges, rendezői változata a filmnek, most már csak a képi és hangi utómunkálatok vannak hátra. A Pillangók stábja Magyarországon elsőként forgatott a RED kamerával, az operatőr Szabó Gábor, a főbb szerepekben Rudolf Péter, Galkó Balázs és Kéri Kitty.


 
Interjú a rendezővel
Egy régebbi hír 
Imdb
Várható bemutató: 2009. ősz.


Gauder Áron: Egill

Az izlandi mondavilágot választotta témájául a Luca-székeként készülő következő filmjének Gauder Áron. Tavaly óta annyi történt, hogy félmillió euró támogatást kaptak az Eurimages-tól, és tovább dolgoztak a filmen. Egy éve ezt írtuk a filmről: "A furcsának tűnő témaválasztás egy utazás és egy izlandi kvázi-remeteség eredménye, amely után a rendező lassan elmerült a sziget őseredetében. Az Egill saga monumentális történet, ugyanakkor borongós, ellentmondásos hangulatával remek lehetőségeket ad egy új vizuális nyelv, stílus kialakításához. Gauder ugyanis kidolgozott egy technológiát: a báb-motion-capture-rel a figurák mozgása szaggatottabb, szálkásabb, kevésbé gördülékeny, mint pl. a Shrek figuráié. Maga a főszereplő Egill alakja ellentmondásos, nem vegytisztán hősies. Érzékenység és kíméletlenség kavarog benne, s a film nyelve sem közelít az eposzok tisztára csiszolt, fennkölt stílusához."


 
Egy régi interjú
Imdb: nincs
Várható bemutató 2010.

Folytatása következik...