Tavaly novemberben Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából hirdette meg a Budapest Brand Nonprofit Zrt. az egy éven át tartó ünnepségsorozatát, ahol Pest, Buda és Óbuda egyesítésének jubileumát ünnepelve több mint száz programmal készülnek egy éven keresztül. Ennek az eseménysorozatnak a része a Budapest Könyvfőváros Könyvsziget programja, amelynek égisze alatt a margitszigeti Kristály Színtérben két hétvégén is az olvasást és alkotást fókuszba helyező programok zajlanak. Az eseménysorozat célja az olvasóvá nevelés és az olvasás-népszerűsítés, a magyar irodalmi-könyves kultúra sokféleségének, változatosságának bemutatása.

A Friss Hús Budapest és a Mastercard – Alkotótárs közös szervezésében animációs rövidfilmeket, meséket nézhet meg a közönség május 20-án, szombaton. Délelőtt 11.00 és 13.00 óra között kisebb (4-9 éves) gyerekeknek szóló filmeket vetítenek, délután irodalmi adaptációkból készült rövidfilmeket és a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjprogramja keretében elkészült alkotásokat mutatnak be. 

Az adaptációk között három rövidfilmet láthat a közönség a Friss Hús válogatásából. Szilágyi Fanni A csatárnő bal lába életveszélyes című kisfilmje Mán-Várhegyi Réka novellájából született, a rendező az emberismeret és a mágikus realizmus keverékével keresi a válaszokat arra, hogyan borul fel egy párkapcsolat, ha a lány lövi a gólokat a focipályán. Fazekas Máté Apám szíve című munkáját 2019-ben a Friss Húson különdíjjal jutalmazták, a kisfilmet Dragomán György A seprű című novellája ihlette. Füzes Dániel Hogy ne győzzünk című bosszúfilmje Jászberényi Sándor műve alapján készült. 

Fazekas Máté: Apám szíve

Az André Ferenc és Vajna Ádám Sárkányvölgy legendája, Vonnák Diána Bálna és Czakó Zsófia A postás című művei alapján készült kisfilmek szintén vetítésre kerülnek, ezek a társadalmi témákkal, jelenségekkel foglalkozó alkotások az ösztöndíjprogramban nyertes szerzők meséi alapján készültek. Az ösztöndíjprogram minden évben lehetőséget biztosít két, 40. életévét be nem töltött szerzőnek – akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete –, hogy egy évig a következő kötetén dolgozhasson. A program sikerét jelzi, hogy az első év két nyertesének művét, Czakó Zsófia Szívhang és André Ferenc Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról című, az ösztöndíj alatt elkészült kötetét már a kezükben tarthatják az olvasók. 

A vetítések után kerekasztal-beszélgetést tartanak az alkotókkal: Szilágyi Fanni rendező, forgatókönyvíróval, aki rövidfilmeket, sorozatokat és egész estés filmet (Veszélyes lehet a fagyi) is készített, Nagy Katica színésznővel (Így vagy tökéletes, Rossz versek) és Ascher Károly rendezővel, aki több, az ösztöndíjasokat népszerűsítő kisfilmet is jegyez, valamint Valuska Lászlóval, a Mastercard- Alkotótárs megvalósításában szakmai partnerként közreműködő Könyves Magazin lapigazgatójával.

Részletes program:

Május 20. (szombat)
11:00-13:00-ig: Rövidfilmek, mesék vetítése 4-9 éves korosztálynak
14:00-14:45: Irodalmi adaptációkból készült rövidfilmek vetítése
- A csatárnő bal lába életveszélyes 11’43”
- Apám szíve 14’49”
- Hogy ne győzzünk 16’
14:45-15.00 Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjas filmjei
- Sárkányvölgy legendája 3’
- Bálna 3’24”
- A postás 3’47”
15.00-16.00 Kerekasztal-beszélgetés: film-irodalom-színészet
Résztvevők: Szilágyi Fanni rendező, forgatókönyvíró, Nagy Katica színésznő, Ascher Károly rendező, Valuska László, a Könyves Magazin lapigazgatója.

Helyszín: Margitsziget 23800/7, 1138
Megközelítés: a 4-6-os villamos Margitsziget/ Margit híd megállótól 10 percnyi sétára található a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda mellett.


Címlapkép: A csatárnő bal lába életveszélyes 
Az eseményről további információ itt található.