A Gyöngyök elnevezésű szekcióban olyan, Spanyolországban még nem vetített művek kaptak helyet, amelyek már nagy sikerrel szerepeltek más nemzetközi filmfesztiválon. A fesztivál honlapján olvasható ismertetés szerint összesen hét alkotás van versenyben a nézők által odaítélhető legjobb film, valamint a legjobb európai film díjáért. Előbbi 50 ezer euró, utóbbi 20 ezer euró pénzjutalommal jár.

A magyar dráma mellett ebben a szekcióban szerepel Robin Campillo: 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotása, amely idén elnyerte a 70. cannes-i fesztivál nagydíját és a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját is, valamint Andrej Zvjagincev orosz rendező Szeretet nélkül című filmje, amely a zsűri díját kapta meg Cannes-ban. 

Morcsányi Géza, Enyedi Ildikó és Borbély Alexandra

A válogatásba bekerült az amerikai Todd Haynes Wonderstruck című filmje, amelynek főszerepeit két világsztár, Julianne Moore és Michelle Williams alakítja, Michael Showalter The Big Sick című komédiája, Luca Guadagnino Call Me By Your Name című romantikus alkotása, továbbá Fernando León de Aranoa Loving Pablo című mozija, amely Pablo Escobar kolumbiai drogbáró élettörténetét dolgozza fel.


A filmet az elsők között láttuk Berlinben, ahol ezt írtuk róla: "A nyers valóság és a misztikum keveredése önmagában is izgalmas alap, a film ereje azonban mindenekelőtt az érzelmek fokozásában és az apró gesztusokban rejlik. A gallér igazítása, az elejtett toll, az ujjdobolás, a hátrasimított haj - mind olyan pillanatok, amelyektől a szereplők hús-vér embernek tetszenek. A képek mellett egyenértékűek a neszek és zörejek is: Herbai Máté operatőri munkáját Lukács Péter (Symphony no. 42; LOVE) hangjai keltik életre. A szeretet, az érintés és a társ után való vágyakozás is ezektől a pontosan kidolgozott részletektől válik valódivá, ami után jó érzéssel távozunk a moziból."

A filmfesztivált szeptember 22. és 30. között rendezik meg az észak-spanyolországi tengerparti városban.

Forrás: MTI