A bemutató a fenti téma mellett ízelítőt ad a BFA és az ELTE közös gyakorlati filmes képzésének 2015 tavaszán induló kurzusairól. A hallgatók bevezetést kapnak a nagyjátékfilm-készítés ismereteibe, beleshetnek a filmforgatás kulisszái mögé. Az előadás során megvizsgálják a sikerfilm forgatókönyvének alapvető strukturális elemeit, a fő fordulópontokat, valamint műfaji követelményeit. A résztvevőknek beszámolót tartanak olyan speciális eszközökről és gyakorlatokról, amelyeket profi írók, rendezők használnak, hogy lebilincseljék a nézőket.

Hódi Jenő, a Budapest Film Academy igazgatója, hollywoodi producer-rendező olyan gyakorlati ismereteket tálal szórakoztató köntösben, amelyekkel talán nem találkozik máshol a hallgatóközönség. A filmrészletekkel és konkrét filmes példákkal fűszerezett előadás két órája alatt az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a filmkészítés egyedülálló világába és elmerülhetnek annak varázslatos hangulatában.

A két órás bemutatón való részvétel térítésmentes, azonban a részvételi szándékot jelezni kell a következő email-címen: administration@budapestfilmacademy.com.

Az előadóterem korlátozott befogadó-képessége miatt csak azoknak a hallgatóknak tudnak helyet biztosítani, akik a fenti email címen regisztráltak.

Az előadás időpontja 2015. Február 3. (kedd) 16:00 óra, helyszíne az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.) fszt. 34-es számú előadóterme.

(forrás: BFA)