A Proton Cinemát 2003-ban alapította meg Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél filmrendező, akik több közös munka után egy cég keretein belül akarták folytatni a kreatív együttműködést. A filmek mellett színházi előadások is folyamatosan születnek a Proton címere alatt, 2008-tól pedig más fiatal rendezők is lehetőséget kaptak az alkotásra. Itt született például 2014-ben Császi Ádám Viharsarok című filmje, ami az első olyan nagyjátékfilm volt a cégen belül, amit nem a Fehér isten és a Jupiter holdja rendezője készített. A Viharsarok nemzetközi premierje a 64. berlini filmfesztivál Panorama Special szekciójában volt.

Császi Ádám: Viharsarok

Az egyik legnagyobb sikert Reisz Gábor bemutatkozó nagyjátékfilmje, a VAN Valami furcsa és megmagyarázhatatlan hozta meg a Protonnak, amelynek producere Berkes Juli volt. A rendező második filmje, a december közepén mozikba kerülő Rossz versek szintén a Proton gyártásában készült. Berkes Juli mellett Gyárfás Eszter és Sós Judit is producerként vesznek részt a cég tevékenységében.

Az utóbbi tíz évben a hazai alkotások mellett külföldi produkciókba is besegítenek, de a Kreativ Europa MEDIA programjának segítségét nem csak ezekben tudták felhasználni, hanem a saját gyártású projektekben is. Ilyen volt például Szorokin Jég című regényének színpadi adaptációja, ami 2013-ig teltházasan ment színházban, és ha igazak a hírek, pár éven film is készülhet a trilógiából (Jég, Bró útja és a 23.000 című regények), természetesen Mundruczó Kornél rendezésében.

Mundruczó Kornél: Jég (színdarab)

Az adaptáció a tervek szerint megtartja a 700 oldalas trilógia mitológiáját, jelenleg a forgatókönyv létrehozása után tévésorozat formájában fejlesztik tovább. A terv megvalósításához angol, német és amerikai partnereket is találtak. Gyárfás Eszter skandináv gyerekfilmek magyarországi forgatásán közelről tapasztalta meg, milyen minőségben lehet űzni ezt a műfajt, ami az utóbbi években eltűnt a hazai palettáról. A Proton tervei közt szerepel a minőségi gyerektartalom létrehozása: nemrég Horváth Lili Emil, a Mikulásfi című gyerekfilmtervét kezdték el fejleszteni.

Animációs terveik közt nem csak gyerekfilm, hanem felnőtteknek szánt francia filmes animációs alkotása is szerepel: a magyar származású, Franciaországban élő Földes Pierre Haruki Murakami 2006-os Blind Willow, Sleeping Woman című kötetének hat novelláját adaptálja a Proton segítségével. A projekt közel van a megvalósításhoz, francia–holland–kanadai–magyar koprodukcióként, a Miyu nevű francia animációs stúdióban zajlik majd a munkálatok nagy része.

Kárpáti György Mór: Guerilla / Forrás: Guerilla FB

Reisz Gábor és Császi Ádám első nagyjátékfilmje mellett az Inkubátor programban kibontakozó rendezőket is szívesen megtámogatják. A Protonban készül például Visky Ábel kreatív dokumentumfilmje: a Mesék a zárkából történetében börtönben lévő apukák a mesék világán keresztül lépnek kapcsolatba kint lévő gyermekeikkel. A film producere Gyárfás Eszter. Szintén az Inkubátor tagjaként forgatta le első egész estés filmjét Kárpáti György Mór: a Guerilla az 1848-49-es szabadságharc idején mutatja be két testvér történetét, akik szerelmi háromszögbe keverednek. Hamarosan gyártásba kerül a Badits Ákos–Benedek B. Ágota páros Űrpiknik című alacsony költségvetésű filmje is, és a Proton gyártásában készül Kis Hajni bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Külön falka is, ami szintén az Inkubátor egyik nyertes filmterve volt tavasszal.

További részletek a Proton Cinema hivatalos oldalán találhatóak, a Kreatív Európa pályázatairól pedig itt lehet tovább olvasni.