Tavaly elsőként született hazai győzelem a Nemzetközi Emmy-díj történetében, Gera Marina kapta a legjobb színésznőnek járó elismerést, idén pedig magyar döntéshozója volt a Nemzetközi Televíziós Akadémia díjának: Marozsán Erika hétőn az Instagramon osztott meg fotókat a tavalyi díjátadóról, valamint azt is elárulta, hogy idén ő is részt vett a zsűriben. A New Yorkban élő magyar színésznőt többek között Kaland, Az ajtó és a Rokonok című filmekből, valamint a Terápia első évadából ismerhetjük. 

Az online ünnepségen a kétszeres Oscar-díjas brit Glenda Jackson kapta a legjobb színésznő díját az Elizabeth is Missing című szériában nyújtott alakításáért, amelyben egy nyolcvanas éveiben járó, demenciában szenvedő nőt játszik, aki eltűnt barátja után nyomoz.

A legjobb színész Emmy-díját a 13 éves angol Billy Barrattnek ítélte oda a Nemzetközi Televíziós Akadémia. A fiatal színész a Responsible Child című brit tévéfilmben szerepelt, amelyben egy gyilkossággal vádolt gyereket játszott. A megtörtént eseményeken alapuló produkció a legjobb tévéfilm vagy minisorozat díját is elvitte a The Hollywood Reporter beszámolója szerint.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Erika Marozsan (@akiremarozsan) által megosztott bejegyzés

A Netflix streamingszolgáltató a két fő kategória, a legjobb drámasorozat és a legjobb vígjátéksorozat díját is megszerezte: előbbit az indiai Delhi Crime című szériáért, utóbbit pedig a brazil Senki sem figyel című komédiasorozatért

A For Sama című Oscar-díjra is jelölt, szíriai háborúról forgatott produkció a legjobb dokumentumfilm nemzetközi Emmy-díját kapta.
A virtuális ceremónia fénypontja az Emmy Alapítók Díjának átadása volt, amelyet idén Andrew Cuomo New York-i kormányzónak ítéltek oda a koronavírus-járvány alatt naponta megtartott televíziós tájékoztatója elismeréseként. A televíziós akadémia indoklása szerint Cuomo "mesterien használta fel a televíziót arra, hogy világszerte tájékoztassa és megnyugtassa az embereket."

 Forrás: MTI / HVG / Borító: Marozsán Erika a Terápia c. sorozatban (Fotó: HBO Magyarország)