Az Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes című alkotás gyártója, a Makabor Studio Kft közleménye szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert fesztiválra 130 ország 1233 benevezett alkotásából 136 versenyzett a Guirlande d'Honneur 2023 és a Mention d'Honneur 2023 díjakért, köztük három magyar alkotás: a Hosszú Katinka életét bemutató Katinka-film, az 1938-as világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar futballválogatottról szóló Ezüstcsapat című dokumentumfilm, valamint az Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes.
    

A szombati ünnepélyes díjkiosztó gálán a film rendező-vágója, Oláh Kata és Csukás Sándor operatőr vette át az elismerést.

Oláh Kata jó dokumentumfilmesként a szó legjobb értelmében még időben kapcsolt, és a kerek évforduló idején kamera elé ültette ezt a máig köztünk élő legendát. Felemelő egy ilyen viszontagságokkal teli életút után a 102. évében lévő tiszta tekintetű asszony szemébe nézni, akinek a derűje mögött legalább annyi fájdalom és szomorúság lehet, de aki mindezek ellenére életigenlő tudott maradni” - írtuk a filmről

A Makabor és a Belfilms gyártásában, a Nemzeti Film Intézet és az Izraeli Kan Tv támogatásával készült magyar-izraeli koprodukció premierje tavaly szeptemberben a Miskolci Cinefest Fesztiválon volt, amelyen elnyerte a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját. Azóta számos fesztiválon és a hazai mozikban vetítették. Sport és történelem kategóriában kiemelt nemzetközi elismerésben, a zsűri különdíjában részesült az AIPS Sport Media Awards-on, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség nemzetközi versenyén.

forrás: MTI