2020. 09. 21. filmhu

Mohai Tamást Los Angelesben díjazták

A Love International Film Festival a legjobb férfi főszereplőnek választotta

Szajki Péter filmje, a Most van most részt vett Los Angelesben a Love International Film Festivalon, ahol a legjobb férfi főszereplő díját Mohai Tamás kapta meg. Sajnos a járvány miatt az alkotók nem vehettek részt a fesztiválon, mert a nyilvános vetítéseket csak jövőre tartják meg, a következő évi fesztivál filmjeivel összevonva.

Mohai Tamást nemrég a Bujtor István Filmfesztiválon is átvehette ugyanezt a díjat az alakításáért, így már a második alkalommal díjazták a Most van most-ban nyújtott alakításáért. A színészt a nagyközönség a Drága örökösök című produkcióból ismerheti, de korábban látható volt őt többek között Sándor Pál Vándorszínészek és Török Ferenc Senki szigete című filmjében is. „Nagyon szeretek Tamással forgatni, mert irtó gyorsan reagál az eseményekre még akkor is, amikor megváltozik a jelenet az eredeti tervekhez képest.” – mondta róla Szajki Péter rendező.

Mohai Tamás partnere a filmben Tompos Kátya, akit szintén jelöltek a fesztiválon a legjobb női főszereplőként. A Most van most legközelebb a ROFL Film Festivalon versenyez Madridban októberben. A film operatőre Domokos Balázs, forgatókönyvírója Szajki-Vörös Adél és Szajki Péter, vágója Erdélyi Flóra. A filmet a ZLS Productions készítette, forgalmazója a Romis Mozi, producerei Kutyik Gábor, Szajki Péter, Romwalter Judit, Gulácsi Loránd, Babó Gábor, Bácskai László, Adam Cobler, Marencsák Kitty, Mészáros Bálint, Neuberger Zoltán, Perecz Sándor, Králik Samu Péter, Szoboszlai Gergely, Szűcs Dóra.


A Love Nemzetközi Filmfesztivál nyilvános vetítéseit és előadásait idén a járvány miatt nem tartották meg élőben, az idei program a 2021-es fesztiválon lesz látható. 

Megosztás

Még több magazin

magazin

Cornwalli halászként jól gondold meg, hogy felszállsz-e a kísértethajóra

Kritika a Rose of Nevada című filmről

Mark Jenkin visszatért a cornwalli halászok közé, akaratán kívül elkészítette trilógiája harmadik részét. A helyi britek szembeszállnak a sorsukkal,…

tovább

magazin

Bongor élni akarása mindannyiunkba lelket önthet

Kritika az Extázis Uncut című filmről

A tavalyi év egyik legfelkapottabb magyar lemezén Bongor saját alkoholizmusának és traumáinak történetét megrázó erejű alkotássá formálta. Az…

tovább
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

"Hiszek abban, hogy a film megváltoztathatja az életünket" – Interjú Andrzej Wajda és Roman Polanski operatőrével

Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026

Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul

a teljes dosszié

22. Miskolci CineFest

Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.

Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében

Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten

Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
- Én milyen állat vagyok?
- Melyik állat utálja az embereket?

Házi paradicsom

Oszd meg! Az összes idézet