Három táncot a fesztivál keretén belül július 14-én vetítik a Lincoln Centerben, New York világhírű kulturális központjában. A film nemzetközi premierjét nemrég az Asolo Art Film Festival keretében tartották Olaszországban, amelyet 1973-ban alapítottak a Velencei Biennálé részeként.

 

Három tánc: Borotvaélen piruettezni

Három fiú, három kitartó fiatal táncos az egész életét a balettnak szenteli. Az egyik még az út elején van, a másik ki akar emelkedni a sorból, a harmadik pedig már egészen közel jár a végső célhoz, hogy a nemzetközi porondra lépjen. Az ő életüket mutatja be Halász Glória, aki a cirkuszi artisták mindennapjai után most a klasszikus balett ellentmondásos világába avatja be a nézőket. A Billy Eliott botrány romjain lépegetve, nem is érkezhetett volna jobbkor ez a három történet.

A Három tánc egy  egész estés dokumentumfilm, amely a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balettet tanuló fiú diákjainak három generációján, az I., V. és IX. évfolyamos Ulrich Marcell, Mezei Ábel és Kóbor Demeter történetén keresztül mutatja be az iskolába kerüléstől a balett művésszé válásig vezető utat. Miközben a tíz éves korukban egy életre szóló döntést hozó diákok életben tartanak egy 600 éves műfajt, az iskolában töltött kilenc év során megküzdenek a családtól való elszakadással, a szigorú elvárásokkal, a fizikai és lelki fájdalommal.


A Három tánc a Filmfabriq gyártásában és a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, tavaly sikerrel szerepelt a hazai art mozik műsorán, rendezője Halász Glória, akinek Rupa butikja című filmje elnyerte az ENSZ filmfesztiváljának fődíját az Egyesült Államokban.

Forrás: Filmfabriq