Az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díján a filmes főiskolák és egyetemek diákjainak filmjeit arany, ezüst és bronz Oscarral jutalmazzák. Magyar filmek közül elsőként Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt… című diplomamunkája nyert 1991-ben, 2016-ban Kis Hajni Szép alak című drámája, 2017-ben pedig Freund Ádám Földiek című szürreális sci-fije eljutott a jelölésig, míg 2018-ban Kovács István Ostrom című kisfilmje haza is hozta Los Angelesből a Diák-Oscart. Ez azért is egyedülálló eredmény, mert eddig még egyetlen filmes egyetemnek sem sikerült három egymást követő évben a jelöltek közé kerülni a narratív filmek kategóriájában.

Az évtized legjobb kisfilmjei közé Kis Hajni, Freund Ádám és Kovács István kisfilmjét is beválogattuk.

Földiek / rendező: Freund Ádám (2017)

A 12 éves Ádám szüleivel és nővérével egy vidéki házban él. Apja reggeltől estig az udvari műhelyében barkácsol. Senki nem tudja, mire készül pontosan, míg egy nap levegőbe nem emelkedik a saját gyártású űrhajójával. Ádám képtelen belenyugodni apja távozásába. A Földiek a 2017-es Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon fődíjat nyert, Gyuricza Mátyás operatőr pedig megkapta az Aranyszem Operatőr Fesztivál díját. Ugyanebben az évben bejutott a Diák-Oscar döntőjébe is.


Szép alak
/ rendező Kis Hajni (2016)

Orsi, a gimnáziumi takarítónő beleszeret Lucába, az egyik végzős diáklányba. Miután véletlenül megszerzi a telefonszámát, SMS-üzenetekben kezd vele flörtölni. A lány arra kéri, fedje fel a személyazonosságát, és találkozzanak az iskola előtt. Orsi tudja, hogy reménytelen a helyzete, mégis komolyan elgondolkozik az ajánlaton. A Szép alakot a 6. Friss Hús rövidfilmes fesztiválon mutatták be, ahol a zsűri mellett a közönség is a legjobbnak ítélte. Összesen több mint 60 fesztiválra hívták meg, amelyeken tucatnyinál is több díjat nyert. Nevezték a Diák-Oscarra, ahol 1740 jelölt közül került be a legjobb hét közé.


Ostrom
 / rendező: Kovács István (2018)

1994, Szarajevó ostroma. Középkorú nő szeretne vízhez jutni. Miután sikertelenül próbálkozik a szomszédoknál, kétségbeesésében kimegy a lövöldözéstől hangos utcákra, hátha el tud jutni a két tűz között fekvő vízcsapig. Élethalálharcában a méltóságát igyekszik megőrizni.
Kovács István filmje 2018-ban bronz fokozatú Diák-Oscart nyert, számos hazai- és nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, és elnyerte többek között a CILECT-díjat, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját, a BuSho fődíját, valamint a Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a Young Director Award-ot.


Egyszer volt, hol nem volt
/ rendező: Böszörményi Zsuzsa (1991)

Egy idősödő asszony magához vesz egy négyéves kislányt az intézetből. Kettejük kapcsolatáról szól a főiskolás vizsgafilm, amely számos jelentős díjat kapott, köztük 1991-ben a diplomafilmek Oscar-díját.

Forrás: SZFE