Nemes Jeles László és Saul fia című filmje vasárnap este elnyerte a Zsűri Nagydíját a Cannes-i filmfesztiválon, ennek apropóján a Nemzeti Audiovizuális Archívum ingyen elérhetővé tette a rendező Türelem című 2007-es, díjnyertes kisfilmjét a honlapján.
A Saul fiához hasonlóan a Türelem című kisfilm is a holokauszt ideje alatt, egy koncentrációs táborban játszódik, ahol egy irodista lány munkáját követhetjük fgyelemmel, a főszerepet Marjai Virág játssza. Az egyetlen hosszú snittből álló film nem csupán tematikája miatt, kompozíciójában is köthető a Saul fiához: a kamera itt is egy ember arcára szegeződik, az atmoszféra és a zajok pedig szintén kiemelt szerepet kapnak. (Nemes Jeles László a Türelem kapcsán is mesélt nekünk) A Türelem hangmérnöke szintén a díjnyertes Zányi Tamás volt, operatőre pedig Erdély Mátyás. Ez volt az első film, amelyben a két alkotó együttműködött, a Saul fiához – és Nemes Jeles László eddigi összes munkájához hasonlóan – ez a film is 35 mm-es nyersanyagra forgott.
Még több magazin
magazin
2026. május 8–9-én a budapesti Hungexpo ad otthont az Eurocine 2026 nemzetközi filmszakmai kiállításnak és rendezvénynek, amely hiánypótló…
tovább
magazin
Enyedi Ildikó legújabb filmje kis híján 15 ezer nézőt gyűjtött össze, megelőzve a hétvége másik izgalmas bemutatóját, Sam Raimi lelkes kritikákat…
továbbFriss
Bejelentették, mikor lesz Mundruczó Kornél új filmjének világpremierje
Dexter és a Yellowstone is saját csatornát kap a SkyShowtime-tól
100 éve ők voltak a legmenőbb magyar focisták
Már tudjuk, mikor érkezik streamingre a Hogyan tudnék élni nélküled
Herendi Gábor karácsonyi filmet rendez
Putyin ellen harcoló tanárt és sztrájkoló nőket díjaztak a BIDF-en
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dosszié
Kedvenc cikkeink, a legjobb magyar filmek és alakítások 2025-ből. Így láttuk mi az évet.