12 alapszak (BA) és 8 mesterszak (MA) várja a hallgatókat többek között a film, a fotó, a divat, a craft, a design, az animáció, a grafika, a média design és a belsőépítészet különböző területein. A valódi mester-tanítvány kapcsolatra és team munkára épülő oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint modern technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.

A nyíltnapok keretében Baráth Hajnal művészeti rektorhelyettes és Túry György, a Kommunikációs és Művészeti Kar dékánja mutatja be a képzéseket, kitérve a legújabb sikerekre is. A hallgatók a program során rövid prezentációk keretében beszélnek arról, hogy milyen az élet a Metropolitanen: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel foglalkoznak az egyes szakokon, mesélnek hazai és nemzetközi sikereikről és, hogy milyen közös projektek megvalósítására nyílt lehetőségük.

A Metropolitan nyílt napon a szakok oktatói és hallgatói a Rózsa és Rottenbiller utcai műhelyekben mutatják be az egyetemen zajló izgalmas munkát. Itt nemcsak a képzésekről kapható részletes és szubjektív tájékoztatás, hanem az egyetem hangulatába is belekóstolhatnak a látogatók.

Bemutatkozó szakok:

Alapszakok és specializációk (hat féléves képzés):
Animáció alapszak
Design- és művészetelmélet alapszak
Elektronikus ábrázolás alapszak
Fotográfia alapszak / alkotói fotográfia, divatfotográfia, fotóriporter specializáció
Kameraman alapszak
Képi ábrázolás alapszak
Kézműves alapszak / divatékszer- és kiegészítő tervezés, kerámia, öltözék- és kiegészítő tervezés, textilművesség specializáció
Környezetkultúra alapszak / környezetprezentáció, enteriőr és környezettervezés specializáció
Média design alapszak
Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak / mozgóképkészítő, mozgóképi kommunikátor specializáció
Televíziós műsorkészítő alapszak
Tervezőgrafika alapszak


Mesterszakok és specializációk (négy féléves képzés):
Animáció mesterszak
Belsőépítész környezettervező művész mesterszak
Design- és művészetmenedzsment mesterszak / múzeumi menedzsment specializáció
Divat- és textiltervezés mesterszak / divattervezés és textiltervezés specializáció
Formatervező művész mesterszak
Mozgóképművész mesterszak / kreatív producer, műsorkészítő, író-dramaturg, vágó specializáció
Televíziós műsorkészítő mesterszak
Tervezőgrafika mesterszak / képgrafika, tervezőgrafika, betűtervezés-tipográfia specializáció
Szakirányú továbbképzés:
Divat- és luxusmárka menedzsment

Időpontok:
január 9., szombat, 10 óra
január 28., csütörtök, 10 óra
február 4., csütörtök, 15 óra

Bővebb információ a www.metropolitan.hu oldalon.