Egy nehézségekkel és akadályokkal teli szerelem történetét meséli el Oláh Kata Keskeny út a boldogsághoz című filmje. Különleges vállalkozás, ami gyökeresen megváltoztatta a főszereplők életét, akiktől az alapötlet is származik, hogy kapcsolatukat egy musical formájában tárják a világ elé. Azzal, hogy az első pillanattól az alkotókkal együtt gondolkoztak a filmről, sokkal jobban a részeseivé válhattak a megszületésének. 

Oláh Kata három éve mesélt nekünk a filmről: „Egy meleg roma párról szól, akik úgy találtak ránk, hogy producert kerestek egy musicalhez, amit a saját életükből írnak. Akkor még Salgótarján mellett éltek, ott találkoztunk velük, és arra jutottunk, hogy úgy tudunk nekik segíteni, ha dokumentumfilmet készítünk róluk. Azóta már több mint 50 napot forgattunk velük, pitcheltük a filmet Triesztben, Hot Docs-on, sokfelé tudnak róla a világban, egy amerikai koproducer is mellénk állt, reméljük neki sikerül támogatást szereznie. Közben felköltöztek Budapestre, és elég hamar be is engedtek az életükbe, közel kerültünk hozzájuk.

Talán a legkülönlegesebb számomra a történetükben, hogy vallásosak, és meg vannak róla győződve, hogy bűnben élnek. A legnagyobb nehézség számukra önmaguk elfogadása, hiába szeretik egymást. Öntudatlanul is ott van bennük a bizonyíték, hogy amit éreznek, az természetes dolog. Közben megismerkedtek Kemény Zsófi forgatókönyvíróval, ő segít a musical írásában, zseniális találkozás az övék. Én is kíváncsian várom merre visz minket sorsuk alakulása.” 

Kemény Zsófi ötletel a fiúkkal / Forrás: Makabor

Oláh Kata az utóbbi évek egyik legsokoldalúbb, legtermékenyebb magyar dokumentumfilm-rendezője. Digitális nomádom című filmjében egy új társadalmi csoportot, a digitális nomádokat mutatta be, akik interneten keresztül dolgoznak, így nincsenek fizikailag helyhez kötve, legutóbbi filmje pedig az Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes, ami a világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról készült intim portréfilm.

A 25. Thesszaloniki Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál versenyszekciói számos filmpremierrel várják a nézőket: összesen 32 világ-, nemzetközi és európai filmbemutató vesz részt a nemzetközi versenyben, a Newcomers versenyszekcióban és a Film Forward versenyszekcióban. Minden versenyző dokumentumfilm a 6 hivatalos díjért, valamint a 14 párhuzamos díjért indul, amelyek többsége pénzdíjjal jár. A nemzetközi verseny Golden Alexander győztese ezen kívül biztosítja helyét az Oscar-díj szűkített listáján. Ilyen volt Simon Lereng Wilmont A House Made of Splinters című filmje, a tavalyi Golden Alexander-díjas alkotás, amely bekerült a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díj öt jelöltje közé.

A nemzetközi versenyben résztvevő tizenkét film a 12 000 eurós pénzdíjjal járó Golden Alexander és az 5000 eurós pénzdíjjal járó Silver Alexander díjra pályázik.

A Keskeny út a boldogság felé rendezője Oláh Kata, aki Csukás Borbála és Marc Smolowitz mellett producerként is közreműködik a filmben, az operatőr Csukás Sándor.

Címlapkép forrása: Makabor
Forrás: TIDF