A Budapesti Távmozi műsorán tér vissza április 5. és 11. között a 10. Mozinet Filmnapok. A fesztiválon hétfőtől vasárnapig naponta egy film látható, a vetítések után pedig meghívott szakértőkkel lesz beszélgetés. A jegyelővétel már elkezdődött, a Mozinet Filmnapok Facebook-eseménye pedig folyamatosan frissül az aktuális információkkal. 


Gunda / április 5., hétfő 20:30

Gunda különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket. Főszereplője egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Ő is pusztán azért született, hogy beteljesítse az emberi civilizáció által neki szán sorsot - utódokat szül, majd élelemként szolgál. A film producere az állatok jogai iránt elkötelezett Oscar-díjas Joaquin Phoenix. Kritikánk a filmről itt olvasható.

A vetítés után Csákvári Géza filmkritikus beszélget élőben a film rendezőjével, Viktor Koszakovszkijjal. 


Sarlatán / április 6., kedd 20:30

Agnieszka Holland a Berlinalén debütált, majd Oscar-díjra nevezett és Európa Filmdíj-jelölt Sarlatán című filmjében egy végletesen ellentmondásos figura, a milliókat gyógynövényekkel kezelő Jan Mikolášek életét tárja elénk, aki több-kevesebb sikerrel működött a náci megszállás, majd kommunista uralom alá hajtott Csehszlovákiában. 

A film után Kovács Gellért Filmszerész beszélget élőben Erdei Zsolttal, a Humen Magazin alapító-ügyvezetőjével.


Wendy / április 7., szerda 20:30

A négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezőjének új filmje a Sundance-ről érkező Wendy. A Newsday kritikusa szerint az alkotás „Pán Péter történetének mozgalmas és erőteljes, elsősorban a felnőtteket megcélzó feldolgozása”.

A film után Szabó Eszter Judit (Pszichoforyou Magazin alapító-főszerkesztő) beszélget élőben Tari Annamária klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával.


Amíg tart a nyár / április 8., csütörtök 20:30

Shannon Murphy a 77. Velencei Filmfesztiválon debütált bemutatkozó rendezésében egy tinédzser lány számára az első szerelem egyben az utolsó is: a lány súlyos beteg, a szülei pedig aggódva nézik, hogy éppen egy felelőtlen junkie-ba szeret bele. Az Amíg tart a nyár női főszereplőnője Eliza Scanlen, akit jól ismerünk az Éles tárgyak című minisorozatból, valamint a Kisasszonyok és Mindig az ördöggel című filmekből.

A film után Szabó Eszter Judit beszélget Demetrovics Zsolt addiktológussal és Kánya Kinga gyászkísérővel (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztetett verziója).


Berlin, Alexanderplatz / április 9., péntek 20:30

Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető mozijában teljes egészében aktualizálta és újraértelmezte Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényének történetét.

A film után Varga Ákos beszélget Zentai Lillával a Menedék Egyesülettől (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztetett verziója).


DAU. Natasa / április 10., szombat 20:30

DAU. a filmtörténet talán legambiciózusabb művészeti projektje. Ilja Hrzsanovszkij rendező Harkovban egy szinte városnyi díszletben teremtette újra egy ’60-as évekbeli szovjet kutatóintézet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindennapjait. Több mint 400 szereplő, két éven át, a nap 24 órájában élte meghatározott karaktere életét. A 700 órányi filmanyagból az első bemutatásra kerülő játékfilm a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert DAU. Natasa.

A film után Kolozsi László kulturális újságíró beszélget Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértővel (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztetett verziója).


Sweat / április 11., vasárnap 20:30

A történet főszereplője, Sylwia mindent a maximumon pörget, teljes életét az edzőteremben és az online térben éli. A látszólagos tökéletesség felszíne alatt azonban meg nem értettség, elzárkózás, magány és szeretetéhség rejtőzik, amit egy idő után már nem tud elrejteni a külvilág elől. A Sweat az Indiewire írása szerint „az egyik legintenzívebb filmes betekintés a közösségi média árnyoldalaiba”.

A film után Varga Ákos beszélget Kormos Anett humorista, újságíróval és Szirmai Gergely videóblogger, filmkritikussal (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztett verziója).

Címlapfotó: Sweat