A Pannónia Entertainment gondozásában a franchise-hoz nemrég elkészült 4K-s felújítások kerülnek műsorra heti bontásban, 3 héten át. A vetítések többsége szinkronos lesz, de a Cinema MOM-ban feliratos lehetőség is rendelkezésre áll az eredeti hangsáv kedvelőinek.

A vetítéssorozat április 13. és 19. között indul az 1982-es Rambo – Első vérrel, amely eredeti címében (First Blood) még nem szerepelteti vietnámi veterán főhősét. A tíz évvel korábban megjelent regény adaptációja még messze nem a a folytatások sztereotip Rambó-képét jeleníti meg: az Első vér egy visszafogottabb, de emlékezetes akciókkal dúsított, thrillerszerű macska-egér játék a mélyben meghúzódó drámával.

 

Maradandóak a Ronald Reagen amerikai elnök által kifejezetten kedvelt folytatások is, ezekben már egyszemélyes hadseregként tér vissza Rambo, és válik a ’80-as évek emblematikus hősévé. Ezek a filmek érdekes időutazások, megragadnak valami fontosat a korszellemből.

Az 1985-ös Rambo II. április 20-26. között, az 1988-as Rambo III. pedig április 27. és május 3. között lesz látható a mozikban. John a második részben visszatér Vietnámba hadifoglyokat menteni, a harmadikban pedig az orosz-afgán konfliktusba keveredik bele, hogy megmentse egyetlen barátját, és természetesen mindkét alkalommal több tucat hullát hagy maga után.

Vetítések:
Lurdy Mozi
Cinema MOM
GOBUDA Mozi
Pólus Mozi

Forrás: Pannónia Entertainment