Az idei fórum egyik kiemelt vendége Jim Stark, függetlenfilmes producer lesz, aki a Hajdu Szabolcs Délibábjának producere, emellett Jim Jarmusch állandó munkatársa. Olyan filmeken dolgoztak együtt, mint a Törvénytől sújtva, Éjszaka a földön és a Kávé és cigaretta. Az elmúlt években Carlos Reygadas Mi időnk, Corneliu Porumboiu A hegyek szigete, és a Velencében Ezüst Oroszlánnal jutalmazott Foxtrot című filmben is dolgozott. 

Jim Stark

Szintén a neves vendégek sorát bővíti Costa-Gavras görög származású filmrendező, aki Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című 1969-es filmjéért Cannes-ban két díjat, és a legjobb idegennyelvű film Oscar-díját is elnyerte, míg Eltűntnek nyilvánítva című filmjéért a legjobb forgatókönyvnek járó szobrot kapta meg, és további három kategóriában jelölték. A tavaly készült Adults in the Room című filmjében Görögország gazdasági krízisével foglalkozik, érdekesség, hogy ez az első film, amit szülőhazájában forgatott. Costa-Gavras a Visegrad Film Fórum mellett a pozsonyi Febiofest vendége is lesz. 

Észak-Írországból érkezik Pozsonyba Eddy Joseph hangmester, aki a filmek hangkulisszájáról és azok atmoszféra-teremtő erejéről fog előadást tartani. Leghíresebb munkái között van a Harry Potter és a bölcsek köve, a 2004-es Artúr király, a Hideghegy, a United 93, a Pink Floyd: A fal és a 2006-os Casino Royal is, utóbbi kettőért BAFTA-díjjal is jutalmazták. Állandó munkatársa Tim Burton filmrendezőnek, együtt készítették a Batman, a Halott menyasszony és a Charlie és a csokigyár című filmeket is. 

Visegrad Film Fórum

Debra McGuire többszörösen díjnyertes jelmeztervező olyan sorozatokban dolgozott, mint a Jóbarátok, a Hősök vagy az Új csaj, filmes munkái között pedig a Negyven éves szűz és a Ted című vígjátékok is megtalálhatóak. Ezen filmek és sorozatok ikonikus karaktereihez készített jelmezek fontosságáról fog mesélni a pozsonyi közönségnek. 

Lars Von Trier filmjeinek vágója már karrierje kezdete óta Molly Malene Stensgaard, aki szintén a fórum vendége lesz. Közösen készítették már az 1998-as Idiótákat is, ezt követte a Táncos a sötétben, a Dogville, a Manderley, a Melankólia (amiért Európai Filmdíjra is felterjesztették), A nimfomániás és tavaly a Ház, amit Jack épített is. Lars Von Trier sötét univerzumának megteremtéséről fog mesélni a hallgatóságnak, ami egész biztosan különleges élmény lesz. 

Az operatőri szakmáról Oscar- és BAFTA-jelölt alkotó, Pawel Edelman fog mesélni, aki Andrzej Wajda és Roman Polanski több filmjeiben dolgozott, többek közt A zongorista, a Katyň, a Twist Olivér és A király összes embere című filmeket is ő fényképezte.

Roman Polanski: A zongorista

Mivel a Visegrad Film Fórumot elsősorban a diákok számára rendezik meg, a programnak minden évben fontos részét képezik a pozsonyi iskolával partnerségben álló európai filmes iskolák vetítései, idén Bosznia Hercegovina, Szerbia, Örményország, Marokkó, Csehország, és Lengyelország egy-egy filmes iskolája mellett az egri Eszterházy Károly Egyetem is a partnerek között szerepel. 

A Visegrad Film Fórumot március 10-14. között rendezik meg, egyéb információkról a VFF FB-oldalát és hivatalos oldalát is érdemes olvasni, akkreditálni is itt lehet a rendezvényre.

Forrás: VFF / Borítókép: Costa-Gavras az Adults in the Room forgatásán