A FilmJus Alapítvány pályázatot hirdet műfaji megkötöttség nélkül forgatókönyvírásra vagy fejlesztésre, filmelőkészítésre. A pályázat célja, hogy eredeti, magyar művek szülessenek. A feltételek hasonlóak a korábbi évekéhez, az alapítvány támogatást nyújt a nyerteseknek a forgatókönyv megírásához, annak előkészítéséhez (pl. gépelés, fordítás, anyaggyűjtés, terepszemle stb.), ám forgatásra az elnyert összeg továbbra sem fordítható. A pályázaton korábban már díjazott művel ismét részt venni nem lehet, annak fejlesztett változatával sem. A pályázatra fordítható összeg: 12 millió forint.

A Filmjus Alapítvány elsősorban segélyező szervezet, eltökélt célja és fő feladata továbbra is, hogy az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe sodródott rendezők , operatőrök , forgatókönyvírók és örököseik esetenkénti anyagi megsegítése, ill a Filmjus regisztrált tagjainak nyugdíjtámogatása és önkéntes nyugdíjpénztár működtetése.

A pályázati dokumentáció kötelező elemei:

a. Kitöltött adatlap az ellenőrzési listával (letölthető a Filmjus Egyesület honlapján a Filmjus Alapítvány hírei között 4 példányban).
b. Játékfilm esetében szinopszis (4 példányban), treatment (min. 10 oldal terjedelemben, 4 példányban), és ha már van forgatókönyv, 4 példányban (ha van forgatókönyv, nem kell treatment!).
c. TV film, filmsorozat (max. 10 rész) esetében szinopszis, treatment min. 5 oldal terjedelemben (4 példányban), ha már van forgatókönyv (4 példányban) (ha van forg.könyv, nem kell treatment!).
d. Kisjátékfilm, kísérleti film esetében szinopszis (4 példányban), ha készült forgatókönyv, akkor a forgatókönyv, ha nem készült, akkor treatment min. 3 oldalban (4 példányban).
e. Animáció esetén szinopszis, grafikai terv, és/vagy elkészült story board (4 példányban).
f. Dokumentumfilm és ismeretterjesztő film esetében részletes szinopszis min. 3 oldal (4 példányban).
g. Szerzői koncepció: a pályázaton való részvétel külön indoklásával, ha a forgatókönyvíró nem azonos a rendezővel, akkor a forgatókönyvíró koncepciója (4 példányban).
h. Szakmai életrajz 4 példányban.
i.Jogtisztaságot igazoló okiratok, illetve az alkotók erre vonatkozó nyilatkozata (mely szerint a szerző rendelkezik a felhasználás jogával), 4 példányban, adaptáció esetén. Saját mű esetében elegendő az adatlapon található nyilatkozat kitöltése, aláírása.
j. A pályázati díj 10.000 Ft, melyet a 10201006-50153268-00000000 (Kereskedelmi és Hitelbank) számlaszámra kell befizetni.
k. A 10.000 Ft-os pályázati díj befizetésének igazolása, banki átutalás fénymásolatának csatolása 1 példányban (a pályázati díjat csak cég fizetheti be. Csak banki átutalást fogadnak el).

A pályázat beadási határideje: 2015. szeptember 7. hétfő

A pályázatokat postán a FILMJUS ALAPÍTVÁNY (Filmes Ház, 1092, Bp. Ráday utca 31/K) címére kell küldeni vagy ugyanott személyesen lehet leadni munkanapokon 10-16 óráig, pénteken 13 óráig a FILMJUS Alapítvány irodájában (Panyi Zsuzsa: 06/30-380-4336).
A pályázat érvénytelen, ha a postai bélyegző 2015. szeptember 8-a utáni vagy a személyes beadás nem történik meg a jelzett időpontig. A pályázat akkor is érvénytelen, ha nem felel meg a fenti követelmények egyikének, illetve ha az előző években nyertes pályázó új pályaművének benyújtása előtt pályázati beszámolási kötelezettségének nem tett eleget.
Az Alapítvány a pályázat hiányos beküldése esetén hiánypótlást kérhet 1 hetes határidővel.
A pályázatokat a FILMJUS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma által felkért eseti bírálóbizottság előterjesztése alapján a Kuratórium bírálja el: 2015. november 20-ig.

A pályázaton való részvétel feltételeiről bővebben a FilmJus oldalán olvashatnak:

 

(Forrás: FilmJus)