Pauer Gyula - „A díszlettervezés nem szakma, csak egy kis spiritusz kell hozzá”

Magyarországon képzőművészetből csak nagyon szűkösen lehet megélni, családról gondoskodni szinte lehetetlen. Éppen ezért mostanában kissé pánikhelyzetben érzem magam. Van egy 8 és egy 12 éves fiam, az unokáim is kisiskolások, 10-15 évig még szükségük lenne a támogatásomra. Ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy a népszerűségem, az eddig elért eredményeim elegendőek-e ahhoz, hogy a jövőben is képes legyek megteremteni számukra az anyagi biztonságot. A filmes feladatok eltartanak egy darabig, de fogalmam sincs, miből fogok megélni, mint szabadúszó művész. A kiállítások és a díjak erkölcsi elismerést nyújtanak, de egzisztenciális biztonságot nem adnak. Amikor elindultam a képzőművészeti pályán, volt egy olasz mesterem, Luigi De Battista, az ő hitvallása az volt, hogy a művészet, a szobrászat a legfontosabb dolog a világban. Már régen nem hiszek ebben, mert egyre kevesebb a jelentősége, - így a harmadik évezred elején -, ennek a pályának. Magyarországon hagyománya van a szobrok rongálásának, a legtöbb alkotást előbb-utóbb ellepi a graffiti, az emberek szemében a szobor nem műalkotás, hanem valamilyen politikai objektum vagy dísztárgy a polcon. Az én szobrászatom nem dísztárgyak és műtárgyak készítése, hanem egy képzőművészeti filozófia, egy gondolkodásmód kifejezése, melyet megpróbáltam közvetíteni a filmes és a színházi munkáim által is.