Powell és Pressburger kiemelkedő alkotók egész sorát inspirálta, hogy csak néhány nevet említsünk, hatással voltak Martin Scorsese, Derek Jarman, Kate Bush, Sally Potter, Wes Anderson, Manolo Blahnik és Tilda Swinton munkásságára.

A Brit Filmintézet (BFI) ’Cinema Unbound: The Creative Worlds of Powell and Pressburger’ címmel szervez eseménysorozatot az úttörő duó tiszteletére, melyet október 16. és december 31. között tartanak. A program kiemelt darabjai a Piros cipellők (1948), a Diadalmas szerelem (1946) és a Fekete nárcisz (1947) című filmek, utóbbi a BFI frissen felújított 35 mm-es kópiájával szerda este debütált a bolognai Piazza Maggiorén az Il Cinema Ritrovato keretében.  

 

A miskolci születésű Pressburger Imre 1943-ban Oscart nyert, később ennél is nagyobb magasságokba jutott. Michael Powell rendezővel a filmtörténet egyik legjelentősebb alkotópárosa volt az övék, a Diadalmas szerelem és a Piros cipellők bekerült minden idők 100 legnagyszerűbb filmje közé. Mese, valóság és propaganda keveredik elragadó módon műveikben, egyszerre vizsgálja az angol néplélek és a kozmopolita élet sajátosságait, mégis, a történeteiknek olykor magyar inspirációja és magyar szerzője van.

 

Hein Heckroth terve a Piros cipellőkhöz © Estate of Hein Heckroth/ITV/BFI National Archive  

Az eseménysorozat a Piros cipellők című ikonikus táncfilm megszületésének 75. évfordulóját is ünnepli a BFI Southbank november 10. és január 7. között ingyenesen látogatható kiállításával.

A rendezvénysorozat létrejöttéhez hozzájárult többek között Thelma Schoonmaker vágó, Powell özvegye, valamint Pressburger unokái, Kevin és Andrew Macdonald is. Kevin Macdonald tavalyi interjúnkban mesélt nagyapjáról és többek közt arról, melyik filmben látta meg őt, a menekültlét hogyan hatott a Piros cipellők írójának munkásságára.   

Ahogy a napokban megírtuk, a Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptemberben szintén külön szekcióban mutatja be Emeric Pressburger alkotásait. Életéről és művészetéről tavaly Muszatics Péter filmtörténész és a Filmhu két munkatársa, Babos Anna és Varga Dénes beszélgettek a Filmhu podcastban

További részletek a programokról itt

Forrás: BFI
Címlapkép: Ian Christie és Thelma Schoonmaker az Il Cinema Ritrovato vetítésén © Michele Lapini/Getty Images