Fehér György rendező, producer, színész, operatőr 2011. február 15-én lett volna 72 éves. Az emlékére létrehozott díj alapítói, Gerő Péter és Radó Gyula immár hetedik éve keresik a 2002-ben elhunyt filmes alkotó szellemi örökösét. "Nem Fehér György epigonját keresik, hanem olyan individualista alkotókat, aki kifejezésben a közérthetőségre és a tökéletességre egyszerre törekszenek, ugyanakkor növekedő életművük egy olyan művészi egyéniséget sejtet, aki autonóm módon látja és láttatja a világot."- áll a díjról kiadott közleményben.

fehergyorgy_17
Meghajlás a Lear király végén

A díjat azért hozták létre 2004-ben, hogy a Fiatal Művészek Stúdiójához hasonlóan (amelynek Fehér György is vezetője volt)  legyen egy olyan esemény, amely a fiatal, értéket teremtő művészekre irányítja a figyelmet. Idén a 45 év alatti színészek közül választották ki a jelölteket - a hat személyt két szakember, Janisch Attila és a Szolnoki András választotta ki, az elmúlt öt év színházi előadásainak, filmjeinek szereplői közül. A díjra jelöltek voltak: Fullajtár Andrea, Trill Zsolt, Szandtner Anna, Pálfi Ervin Keresztes Tamás és Rába Roland voltak. A neves szakemberekből álló zsűri idén olyan tagokból állt, mint Szinetár Miklós, Kardos Sándor, Bánki Iván, Báron György, Janisch Attila, Lénárt István, Radó Gyula, Szolnoki András és Gerő Péter - az indoklás szerint a domináns arcjáték alapján döntöttek Rába Roland, a Nemzeti Színház színművésze mellett.

fehergyorgy_03
Rába Roland díjazott

"Soha sem egyetlen mű alapján jelölnek a zsűritagok, hanem felterjesztett alkotók több alkotása, és a bennük fellelhető értékazonosság határozza meg a sorrendet. Díjra érdemes továbbá az a személy is, aki ilyen alkotások, értékek megteremtését folyamatosan elősegíti." - áll a közleményben. A Fehér György - díj különlegességéhez hozzájárul, hogy a díjazott számára is meglepetés volt díjátadó: a Nemzeti Színház Lear király című darabjának végén, a tapsrendet megállítva adták át az elismerést a színművésznek.

fehergyorgy_14
Székely Beáta a MKE hallgatója és Rába Roland

A díj minden egyes évben, egy, csak erre az alkalomra készített festmény, amelyet idén pályázat útján választottak ki a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak munkái közül. A tizenhárom festménynek Fehér György szellemiségét, egyéniségét kellett kifejeznie úgy, hogy őt magát nem jeleníti meg. A díjat jelképező festménynek Székely Beáta Szürkület című alkotását választották, amelyet Bánsági Ildikó és Lénárt István adtak át a díjazottnak kedd este a Nemzeti Színház színpadán.

fehergyorgy_16
Székely Beáta Szürkület című festménye

Az eddigi díjazottak:

2005: Kenyeres Bálint, filmrendező
2006: Német Gábor Péter, dokumentarista
2007: Pintér Béla, rendező-színész-darabíró
2008: dr.Sípos Pál, kulturális műsorok főszerkesztője
2009: Szász János, filmrendező
2010: Herbai Máté, operatőr

fehergyorgy_02
A pályázatra készült további 12 festmény galériánkban!