A BÚÉK-filmhez bárki beküldhette a saját, mobillal vagy kamerával forgatott szilveszteri élményeit, legyen szó fékevesztett partizásról, vagy gyerekpezsgővel és kaszinótojással a kanapén átvészelt éjfélről. A film készítői sem maradtak ki az élményrögzítésből, egyikük egy biatorbágyi hagyományőrző szilveszteren, másikuk egy elegáns budai hotelszobában énekelte a Himnuszt.

 „A történetek párhuzamosan lesznek szerkesztve, tehát semmiképp nem nevezném szkeccsfilmnek. A filmben egyetlen este története lesz sok különböző szemszögből bemutatva, és remélhetőleg ettől válik majd érdekessé. Azoktól a karakterektől, akik egyébként nagyrészt nem találkoznának egymással.” – nyilatkozták az alkotók a Filmhunak, és azt is elárulták, összesen körülbelül kétszázan döntöttek úgy, hogy megörökítik az utolsó 2013-as estéjüket, vagy az első 2014-es reggelüket.



A film teasere