A Filmszakmai Döntőbizottság 349,9 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Varsics Péter reklámszakember első mozifilmjére. Az Így vagy tökéletes forgatása augusztusban kezdődik. A napjaink Budapestjén játszódó film a párkapcsolatok és az alkotás hazugságairól szóló romantikus dramedy, amelyben a két főhős véletlen találkozásával összeütközésbe kerül a reklámok világa, a könyvkiadás és a közösségi média. Ahogy a kiégett reklámos és az ezoterikus sikerszerző egyre szorosabb kapcsolatba kerül egymással, úgy gabalyodnak bele a saját érzelmeik és a jól felépített hazugságaik hálójába.

Az ezoterikus sikerkönyvek szerzőjét Béres Márta, a POSZT-díjas, ünnepelt vajdasági színésznő, míg a kiégett reklámost a Katona József Színház társulatának oszlopos tagja Fekete Ernő (Brazilok, Aurora Borealis – Északi fény) játssza. Mindkettőjük ezúttal lesz először látható mozifilm főszerepben. Az Így vagy tökéletes forgatókönyvét Csurgó Csaba (Megdönteni Hajnal Tímeát, A Tanár) írta, a producerek Lajos Tamás és Köves Ábel, operatőre a számos szakmai díjjal kitüntetett Nagy András lesz.


A Filmalap 5,6 millió forint gyártási támogatásával készül a rendszerváltás 30. évfordulójára Szalay Péter rendezésben a Nincs parancs! című dokumentumfilm. A készülő film alapjául a Vasfüggöny utolsó áldozatának, Kurt Werner-Schulznak emléket állító Határeset (2006, Schiffer Pál-díj) című katartikus rövidfilm, valamint a 89-es események német-magyar párhuzamait és titkait kutató Európa álma című dokumentumfilm és archív anyagok szolgálnak. A sorsfordító történelmi pillanatokat felidéző dokumentumfilm megszólalói között lesz Bella Árpád és Harald Jäger egykori határőr alezredesek.

A Nincs parancs! a Dunatáj Alapítvány gyártásában készül, producere Péterffy András.

Bővebben a pályázatokról a Filmalap hivatalos oldalán lehet olvasni.

Forrás: MNF / Borítófotó: Béres Márta és Fekete Ernő