A Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivállal egyidőben rendezik meg ismét az Euro Connectiont, az európai rövidfilmes koprodukciós vásárt. A jelentkezést 23 országban hirdetik meg, és ismét várnak magyar projekteket is – a magyar jelentkezők a Daazón keresztül nyújthatják be jelentkezésüket. Az Euro Connection eddigi 8 éve alatt 72 olyan film készült el amelyhez közvetlenül hozzájárult a program.

Olyan rövidfilmes (40 percesnél rövidebb animációs, élőszereplős vagy dokumentumfilmes) projekteket várnak, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: már rendelkeznek részleges támogatással, producerük európai koprodukcióban gondolkodik, és forgatásuk 2018. május után kezdődik.

Jelentkezési határidő: 2017. október 20.

Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

A Euro Connection zsűrije által kiválasztott projekt producere meghívást kap Clermont-Ferrand-ba 2018 február elején. A Euro Connection programjai (pitchfejlesztő workshop, pitchelés, producerek és résztvevők találkozói, személyes megbeszélések) február 5–7-én lesznek. A sikeres pályázó részt vehet a filmfesztiválon és vásáron – a 4 éjszakás szállást (február 4–8), utazást (160 euróig), valamint az akkreditáció költségeit a Euro Connection fedezi.

Jelentkezni a Euro Connection honlapján található letölthető kérdőívek kitöltésével lehet, az info@daazo.com és a zsuzsanna.deak@daazo.com címen várjuk a nevezéseket.

Forrás: Daazo