A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége (HFPA) ma nyilvánosságra hozta a Golden Globe jelöltjeinek listáját, amelyen 27 év után újra magyar film is szerepel. Nemes Jeles László a Filmalap támogatással készült Saul fia című alkotása a legjobb idegennyelvű film díjért versenyez. Legutóbb 1988-ban Szabó István Hanussen című filmjét jelölték a rangos díjra, melyet még sosem nyert el magyar film.

Az Oscar-díjakat követő második legfontosabb amerikai filmes elismerésként számon tartott „arany glóbuszokat” 73. alkalommal adják át Los Angelesben január 10-én, a legnagyobb filmsztárok részvételével. A díjátadó ünnepséget világszerte óriási figyelem övezi. A Golden Globe-díjakról szavazó Hollywoodban élő külföldi újságírókból álló szervezet magyar tagja Návai Anikó.

saul fia 600

„Büszkék vagyunk a Saul fiára, és elsőfilmes rendezőjére, aki alkotásával számos, nagy elismeréssel járó nemzetközi díjat elnyert. A Filmalap támogatásával már megkezdődtek Nemes Jeles László nagy érdeklődéssel várt következő filmjének, a Sunset-nek az előkészületei, a forgatás a tervek szerint már jövőre elkezdődhet.” – mondta Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója.

A Saul fiá-t az elmúlt hetekben számos tekintélyes amerikai filmes szervezett díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New Yorki, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét.

A Saul fia a májusi cannes-i filmfesztivál és filmvásár kiemelkedő újdonsága és példátlan hazai sikere volt, a magyar alkotás elnyerte a nagydíjat (Grand Prix) valamint három további rangos díjat is. A Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotás vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor. Nemes Jeles filmjét itthon már több mint 94 ezren látták és továbbra is megtekinthető, hiszen műsoron van a Mozinet forgalmazásában. A franciaországi mozikban, novemberben három hét alatt több mint 157 ezer néző volt kíváncsi a Saul fiá-ra.

 

"Számomra az derült ki, hogy mi érdekel elsősorban ebben a történetben. Ez pedig az, hogy mi történik akkor, amikor már minden remény halott. Mi marad akkor bennünk, ha már csak élő halottként tengődünk – akár a Sonderkommando tagjai. Mit jelent hinni valamiben? Van-e belső hang és tud-e erősebb lenni, mint a túlélési ösztön? És egy olyan helyen, ahol a vallás már nem létezik, mi a hit? Nem feltétlenül Istenhitről beszélek, hanem egyfajta belső moralitásról." - nyilatkozta nekünk Nemes-Jeles László, még Cannesba utazása előtt. 

" Az már a Lászlóval és a Matyival [Erdély Mátyás, a film operatőre] való legelső találkozások alkalmával is egyértelmű volt, hogy gyökeresen szakítanunk kell az ábrázolásmód, a történetmondás ezen bevett sablonjaival. Nyersebb, szigorúbb, minden artisztikumot felfüggesztő, elemi erővel ható filmet szerettünk volna csinálni. Olyat, amit a beleidben érzel. Nem törekedtünk értelmezésre, inkább a lágerlét dologiságából, konkrétumaiból kívántunk megsejtetni valamit." - emlékezett vissza a kezdetekre a főszerepet alakító Rörhig Géza. 

Nem csak a rendezővel és a főszereplővel, de Clara Royer társforgatókönyvíróval, és a Cannesban szintén díjazott, Zányi Tamás hangmérnökkel is ibeszélgettünk. Mi is elmondtuk, hogy mit gondolunk a filmről, de a ti véleményetekre is kíváncsiak voltunk. 

A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar nevezése a legjobb idegennyelvű film kategóriában, az amerikai mozikban december 18-tól lesz látható 35 mm-es kópián.