Az elnökség újonnan megválasztott tagjai: Tarr Béla filmrendező-elnök, Veszprémi Judit kommunikációs vezető-operatív elnök, Nyári Ádám zenés színházrendező hallgató - diákelnök, Elefánti Emma színházcsináló hallgató a felnőttképzésért felelős elnökségi tag, Kárpáti Péter író, dramaturg és Gaál Anna dramaturg hallgató a színházi területért felelős elnökségi tag, Gigor Attila filmrendező, Faur Anna filmrendező és Ladányi Jancsó Jákob filmrendező hallgató a filmes területért felelős elnökségi tagok, Hegyi Vivien televízió-és média hallgató pedig a tévés területért felelős elnökségi tag.

Továbbra is segíti az elnökség munkáját Upor László dramaturg mint külkapcsolatokért felelős tanácsadó és Rihay-Kovács Zita jogász.

Az egyesület közleményében megköszönte az előző elnökség, Csató Kata elnök, elnökségi tagok: Bagossy László, Al-Farman Petra, Antal Bálint, Nagy Zoltán, Szórád Máté munkáját.

A Freeszfe Egyesület független alkotóműhely, amelyet a Színház-és Filmművészeti Egyetem korábbi, a párbeszédet és a művészi szabadságot hiányoló oktatói, hallgatói és dolgozói hoztak létre, miután az egyetem 2020-ban alapítványi fenntartásba került. 

Forrás: Freeszfe / Címlapkép: Tarr Béla / Fotó: MTI