A digitális fejlesztésre tíz mozi pályázott, a jelentkezők mindegyikének megítélte a támogatást Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Az összegzés szerint a balassagyarmati Madách Imre Filmszínház, a bölcskei Rákóczi Filmszínház, a budapesti Tabán mozi, a ceglédi Uránia mozi, a jászberényi Lehel Filmszínház, a martfűi Városi mozi, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ, a nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár, a soltvadkerti Városi mozi és a szegedi Belvárosi mozi egy-egy terme digitális átállása valósulhat meg az idei pályázaton elnyert pénzből.

Az artmozik digitalizációjára azért van szükség, mert 2013 januárjától a hagyományos tekercsek helyett a forgalmazók már csak digitális hordozókon terjesztik a filmeket. A hálózat fejlesztésére 2011 óta évente 100 millió forint áll rendelkezésre, amelyre a települési önkormányzati tulajdonú, fenntartású vagy települési önkormányzati támogatóval rendelkező művészmozik pályázhattak.

A vissza nem térítendő támogatás feltételeként a fejleszteni kívánt mozinak meg kellett felelnie az artmozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a támogatással fejleszteni kívánt mozitermet a fejlesztés igazolt befejezésétől számított két éven keresztül artmoziteremként működtetik. A pályázaton azok a többtermes artmozik is igényelhettek támogatást, amelyeknek már van digitális vetítőberendezéssel ellátott termük.

Az artmozik digitális fejlesztésének támogatása jövőre is folytatódik: az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015-ben újabb 100 millió forint keretösszegű pályázatot fog meghirdetni erre és kibővített fejlesztési célokra - olvasható a közleményben.

(forrás: MTI)