A sorozat a járványintézkedések miatt került át márciusról a nyár végére, a vetítésekre a tavasszal megváltott jegyek változatlanul érvényesek.

A türk filmek sorát augusztus 26-án A fény őrzője nyitja. Jermek Turszunov filmje az ajánlás szerint vallomás a moziról, a "kazah Cinema Paradiso". Turszunov, aki Kelin című filmjével 2008-ban az Oscar-díj előszobájáig jutott, annak az új kazah rendezőgenerációnak a tagja, amely az 1990-es évek elejétől kiemelkedő alkotásokkal hívta fel magára a világ figyelmét. A fény őrzőjének külön érdekessége, hogy rendezőasszisztense Tóth Tamás volt (a Vasisten gyermekei, a Natasa és az Anarchisták rendezője), aki a vetítésen személyesen is jelen lesz.

 Jermek Turszunov: A fény őrzője

Augusztus 31-én A hegyek királynője című kirgiz történelmi eposzt ismerheti meg az Uránia közönsége. A film egy Datka nevű nemesasszonyról szól, aki megpróbálta megmenteni népét a leigázástól, amikor az 1870-es években az orosz csapatok megszállták a közép-ázsiai országot. Kirgíziában mára - válságos évek után, a megnövekedett állami támogatás hatására - ismét tekintélyt vívott ki magának a filmgyártás, amelyben nagy hangsúlyt kapnak a népszerű, látványos történelmi produkciók - emlékeztet a közlemény.

Szeptember 2-án Eduard Novikov rendezése, a Cármadár című jakut film következik a sorozatban, amely 2018-ban fődíjat kapott a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon. A történet az 1930-as években játszódik a távoli tajgán, ahol egy idős házaspárhoz berepül egy sas, amelyet nem mernek elűzni, mert szent madárnak számít.

A jakut film sikere is jelzi, hogy az utóbbi évek egyik legérdekesebb jelensége az oroszországi türk régiók saját nemzeti filmgyártásának fellendülése. A Tatársztánban készült munkák ma már nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket, amit a 2018-as A mulla is bizonyít, amely szeptember 9-én látható a sorozatban. A történet főhőse egy bűnös múltjából kitörni vágyó fiatalember, aki ajánlatot kap: mulla lehetne egy tatár faluban.

Szadik Ser-Nijaz: A hegyek királynője

Az üzbég filmgyártásban nehézkesebb a fejlődés, de továbbra is felvillant érdekes alkotásokat, Umid Hamdamovot például a mai üzbég film legnagyobb tehetségének tartják - áll az Uránia közleményében. Forró kenyér című 2019-es alkotása, amely egy kamaszlány lázadásának története megkapta a Kinoshock Filmfesztivál fődíját, és Üzbegisztán első Oscar-nevezettje volt. Szeptember 11-én vetítik az Urániában.

A Musztáng Oscar-díja ismét ráirányította a figyelmet a török filmművészetre. A nyugati világ elsősorban az európai hangütésű, társadalmi problémákkal, migrációval foglalkozó munkákra fogékony, de nem lebecsülhetők a nemzeti kulturális hagyományokból táplálkozó alkotások sem. Az urániabeli sorozat záró filmje, a szeptember 15-én sorra kerülő Édesanyám sebhelye valahol a kettő között áll. A film egy bosnyák lányról szól, aki 18 évesen kikerül az árvaházból, és elkezd nyomozni a szülei után - közölte a filmszínház.

A program kurátora Forgács Iván filmtörténész. A vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg, partnere a Türk Országok Filmeseinek Egyesülete. A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók. Az esemény kapcsolódik a Debrecenben szeptember 20-22-én megrendezendő türk filmnapokhoz. Jegyek az Uránia oldalán kaphatók. 

Forrás: MTI