A BP Underground dokumetumfilm sorozat tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. A különböző epizódok célja az adott szcéna kialakulásának és közösségépítő erejének bemutatása.

A film a szubkultúra meghatározó figuráin keresztül kalauzolja el a nézőt a legfontosabb zenéktől a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubig, a kezdetektől indulva, nagy hangsúllyal a ’90-es évek „aranykoráig”, eljutva a 2000-res évekig, végül kicsit a mára is reflektálva. A film készítői – Turán Eszter és Koltay Anna – azt szeretnék feltérképezni, hogy mik voltak a meghatározó ifúsági, zenei szubkultúrák a ’90-es és a 2000-es években Budapesten.

Azt kerestük, mitől lesz magyar a hiphop

Magyar zenei szubkultúrákat mutat be Koltay Anna és Turán Eszter, a BP Underground dokumentumfilm-sorozat két alkotója. Az első részben a hardcore-punk közeggel foglalkoztak, most pedig a hazai hiphop sokoldalú világába ásták bele magukat: graffiti és break bajnokok, rap legendák és az új generáció tagjai is elmesélik, milyen volt átélni a vasfüggöny utáni szabadságot, 95'-ben a Beastie Boyson ugrálni vagy a Fila Rap Jam-en párbajozni. A két rendező is sokat merített a saját élményeiből, régi fényképekből és hiphop bulik emlékéből, mielőtt belevágtak volna a forgatásba.

Eddig tíz város csatlakozott a BP Underground Hip Hop Tour-hoz. A turné nyitánya Budapesten lesz a Toldi moziban, amely a film vetítésével indul, majd a BP UNDERGROUND HIP HOP ALL STARS fellépésével folytatódik a Toldi Klubban, akik Bankos, Zsolaa, NKS, Busa Pista, Rawmatik és a SlowVillage pár tagjából állnak. A filmre 1550 forint a jegy, a buliba 1000, mozijeggyel 500 forint. Jegyek itt vásárolhatók.

Forrás: magyarhangya